Augusztus 20-i szentmise és városi megemlékezés Szombathelyen (képsorozat)

2010.08.20. 12:34

Nagyjából a megszokott forgatókönyv szerint zajlott Szombathelyen az idei augusztus 20-i megemlékezés. Fotóriport.

2010. augusztus 20. Szombathely

A Szent István-szobornál az események fél kilenckor kezdődtek, mikor is dr. Veres András megyéspüspök ünnepi szentmisét celebrált, majd egyházi méltóságok részvételével megtörtént az új kenyér áldása, annak kínálása.

Az eseményen több száz ember, közöttük számos helyi közéleti személyiség vett részt.

Ezt követte – jóval kevesebb résztvevővel – a hivatalos városi ünnepség is, melyen az ünnepi beszédet Ipkovich György polgármester mondta.

Az ünnepségen közreműködtek a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói, az Ungaresca Táncegyüttes, a Boglya Népzenei Együttes, Szombathely Város Fúvószenekara, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Díszalegysége, illetve a Vasi Lovasturisztikai és Hagyományőrző Egyesület.

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely
 

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

2010. augusztus 20. Szombathely

 

.