Őszre készül el a Győrt keletről elkerülő út első szakasza

2015.07.01. 12:33

Őszre készül el a Győrt keletről elkerülő út első szakasza. A kétszer egysávos, 4,4 kilométer hosszú szakasz 4,6 milliárd forintba kerül. Ez hangzott el az építés folyamatát bemutató sajtótájékoztatón szerdán a megyeszékhely és az M1-es autópálya között - írja az MTI.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) Győr polgármestere elmondta, hogy a fejlesztés teljes mértékben beleillik abba a gazdaságfejlesztési koncepcióba, amely a kormány, a város és az Audi Hungaria Motor Kft. között jött létre.

Hozzátette: a dinamikus gazdaság nemcsak munkahelyeket teremt, hanem „motorja a városi fejlesztéseknek is”. Az út megépülése a gazdasági kapcsolatokat erősíti, elősegíti a győriek jobb közlekedését, mert tehermentesíti a városi úthálózatot – mondta.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség Fideszes országgyűlési képviselője  a város- és térségfejlesztési program fontos mérföldkövének nevezte a beruházást, mert a munkahelyek megőrzésén túl munkahelyeket is teremt, emellett nemcsak a városban élők közlekedését segíti, hanem a város környéki településeken élők bejárását is megkönnyíti.

Simon Róbert Balázs, a megyei fejlesztések miniszteri biztosa, Fideszes országgyűlési képviselő elmondta, hogy naponta átlagosan kilencezer járművel kevesebb fogja használni a városi utakat az elkerülő elkészülte után.

Részletezte: három ütemben 2017 decemberére fog elkészülni 20 milliárd forintból a teljes út, amely 13,4 kilométer hosszú lesz és az M1-es autópályát köti össze a 14-es úttal.

Az építkezést 85 százalékban Európai Uniós, 15 százalékban hazai forrásokból fedezik.

.