A szilveszter azon kevés dolgok egyike, melyet nagyon jól csinálok.
Tegnap öcsémmel beszélgettem hosszabban a telefonon, mondtam neki, hogy pont ott fogom tölteni a szilvesztert, ahol mindig: egy darabig a nappaliban, majd utána a hálószobában.
Így is történt, némi zenehallgatás után Tennessee Williams-t olvastam, hogy a szokásosnál valamivel korábban, úgy egy óra felé elnyomjon az álom.
Telefonon arról is beszélgettünk, hogy szilveszter soha sem volt az én napom, és mindketten úgy emlékeztünk, hogy tizenévesen is általában otthon maradtam ezen az este, valahogy nem volt kedvem kötelezően, naptárban előírt napon és módon megőrülni.
Talán mert ez a sport spontán módon is mindig elég jól ment.
A hűvösen józan szilveszterek igazáról ráadásul mindig meggyőz az újév.
Ahogy a belvárosban sétálok, az utcákon szembesülve ez előző éjszaka kötelező és számomra taszító kellékeivel (trombita, konfetti, papírpoharak, tűzibiszbaszok, brrrrr …), megerősödik bennem, hogy a szilveszter azon kevés dolgok egyike, melyet nagyon jól csinálok.