Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten

2012.02.11. 19:16

Az ügy várhatóan megjelenik a pártpolitikában is.

Acta Tüntetés Budapesten

Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.

A civil mozgalmak által szervezett demonstráció résztvevői az „internetszabadság” jelszót skandálva a Jászai Mari térről a Parlament előtt elhaladva a Garibaldi utcába, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület épülete elé vonultak.

A demonstráció egyik szervezője, Marói Ákos az MTI-nek elmondta: az ACTA nevű nemzetközi kereskedelmi egyezményt (Anti-Counterfeiting Trade Agreement), amelynek célja az internetes kalóz-letöltések megfékezése, néhány hete írta alá Magyarország, az Európai Unió azonban még nem ratifikálta.

Acta Tüntetés Budapesten

A demonstrálók azt szeretnék, ha a ratifikálás helyett társadalmi párbeszéd indulna a kérdésről, amelyben nemcsak a szerzői jogok tulajdonosainak az érdeke, hanem a kultúra iránt érdeklődőké is megnyilvánulna. Mint mondta, azt tartanák helyesnek, ha egy szerzői jogi védelem alá tartozó mű esetében az első publikálás után öt évvel már nem korlátoznák annak terjesztését.

A felvonulók közül többen úgy vélték: ha az ACTA életbe lép, akkor a hatóságok belenyúlhatnak az emberek számítógépébe, betekinthetnek e-mailjeikbe, hogy felmérjék az ott lévő tartalmakat.

A résztvevők egy része – a többi között az Anonymus csoport, az Occupy Budapest és a Kalózpárt nevű civil mozgalmak tagjai – az ACTA elleni nemzetközi tiltakozás jelképét, a V mint vérbosszú című filmből ismert álarcot viselték. Két álarcos demonstráló a felvonulás kezdetén megjelent a Képviselői Irodaház egyik ablakában, és ott mutatták fel a letöltések korlátozása elleni tiltakozásképpen a transzparensüket. Szombat délután Szegeden és Pécsen is szerveztek demonstrációkat az ACTA ellen, valamint számos európai országban, összesen mintegy száz helyszínen.


A Jobbik Ifjúsági Tagozata szerint elhamarkodott a kormány csatlakozása az ACTA-hoz

Elhamarkodottnak és elfogadhatatlannak nevezte a Jobbik Ifjúsági Tagozata, hogy a kormány aláírta a csatlakozási szándékát az ACTA-hoz, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodáshoz; a szervezet szombati közleményében felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a csatlakozását.

A közlemény szerint a Jobbik Ifjúsági Tagozata felszólítja a kormányt arra is, hogy számoljon be a magyar közvélemény számára a titkos megállapodás részleteiről úgy, ahogy eddig egyedüliként a lengyel kormány tette, és kezdeményezzen párbeszédet a szerződésben érintett szervezetekkel, társadalmi csoportokkal. Az internet korában elfogadhatatlan, hogy a magyar közvélemény, a magyar társadalom megkérdezése, felvilágosítása nélkül Magyarország egy olyan szerződéshez csatlakozzon, amely lehetővé teszi az internet olyanfajta korlátozását, amelyhez hasonló csak a diktatórikus államokban tapasztalható, és ahol a kormányok félnek az internet nyújtotta szabad információáramlástól - fogalmaznak a közleményben.

A szervezet szerint a megállapodásban foglalt szabályok pontatlanok, homályosak és kétértelműek, a személyiségi jogok megsértésének törvényesítését teszi lehetővé, így könnyen az internet cenzúrájához és visszaélésekhez vezethet.


Az LMP tiltakozik az ACTA ellen

Az LMP tiltakozik a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) ellen, és felszólítja a magyar Országgyűlést, hogy ne ratifikálja az egyezményt.

Az LMP szombati közleményében azt írta: Magyarország is aláírta januárban azt a megállapodást, amelyet 39 ország nemzetközi korporációinak képviselői is szignáltak a nyilvánosság teljes kizárásával és az internet teljes felügyeletének szándékával. Az ACTA, hazai ratifikálása esetén, büntetőjogi felelősséget hárít a magyar internetszolgáltatókra a jogvédett tartalmak közvetítéséért és ügyfelei internetforgalmának teljes felügyeletére kényszeríti majd a szolgáltatókat - írta az LMP.

"A Lehet Más a Politika kiáll az internet szabadsága mellett és tiltakozik az emberek szabadságjogát, információs jogát sértő nemzetközi rendelkezés, az ACTA ellen" - fogalmaznak.

A párt a közleményben felszólította a magyar kormányt, hogy ne avatkozzon be az állampolgárok magánéletébe, az ACTA ratifikálásával ne félemlítse meg hazánk internethasználóit, a magyar lakosság csaknem 70 százalékát.


 

.