Hirdetés

Sopronban rosszul lett egy férfi vezetés közben, három autó ütközött

2014.09.18. 09:04

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 17-én 18 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy Sopron, Győri úton közlekedési baleset történt - írja a Police.hu.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 43 éves soproni férfi, Peugeot típusú személygépkocsijával közlekedett Sopron belterületén az Ipar körúton a Győri út irányába. A Győri út és Ipar körút kereszteződésében vezetés közben rosszul lett ennek következtében járműve irányítását kontrolálni nem tudta és a kereszteződésben lévő forgalom irányító jelzőlámpa tilos jelzésénél a kereszteződésbe hajtott.

Az útkereszteződésben összeütközött a 84 számú főút felől érkező és az Ipar körút felé balra, a szabad jelzés hatálya alatt kanyarodó és Alfa Romeo típusú személygépkocsinak.

Az ütközés után a Peugeot típusú személygépkocsi továbbhaladva nekiütközött a Győri út és Határdombi út kereszteződésében álló forgalomirányító jelzőlámpának, majd a jármű lelassulva nekikoccant a forgalmi okok miatt várakozó Volkswagen típusú személygépkocsi elejének.

A balesetben személyi sérülés nem történt.

A balesetet okozó férfi felelősségét elismerte, részére a soproni rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki.