Balogh Károly a magyar turizmus versenyhátrányáról

2011.11.10. 17:11

A Vas megyei szakember a Magyar Turisztikai Desztinációk és Menedzsment-szervezetek Szövetségének konferenciáján beszélt. 

Balogh Károly

A turizmussal kapcsolatos feladatokat a jövőben az önkormányzatok helyett a TDM- szervezetekhez rendelik úgy, hogy az önkormányzatok rálátása is biztosított legyen - mondta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője csütörtökön, a Magyar Turisztikai Desztinációk és Menedzsment-szervezetek Szövetségének (MTDMSZ) konferenciáján, Móron.

Kiemelte, a turizmusról és a vendéglátásról szóló törvény konkrétan meg fogja határozni a TDM egyesületek feladatait, hatásköreit. Bejelentette, heteken belül elkezdődik a tárcaközi egyeztetés a törvénytervezetről.

A kétnapos országos konferencia nyitónapján Balogh Károly, a MTDMSZ elnöke arról beszélt, hogy a magyar turizmus versenyhátrányban van, mert az elmúlt húsz évben elveszítette a gulyáskommunizmusra épülő imázsát, újat pedig azóta sem sikerült építeni.

Rosszul pozícionált termékekkel már nem lehet eredményeket elérni a piacon, ehhez megfelelő marketingtevékenységre van szükség, amelyet a turisztikai desztinációs menedzsment egyesületek képesek elvégezni – tette hozzá. A szakember jelezte: javasolják, hogy a készülő turizmusról és vendéglátásról szóló törvényben szabályozzák az önkormányzatok által beszedett idegenforgalmi adók bizonyos százalékának visszaforgatását a turizmus fejlesztésére és a TDM szervezetek tevékenységének támogatására.

Balogh Károly elmondta: a helyi önkormányzatoktól nem akarnak pénzt elvenni, hiszen egyrészt közösek az érdekek, másrészt cserébe feladatokat vállalnának át tőlük: például városmarketing feladatokat, vagy például a városi parkok fenntartását.

Javasolják továbbá a turisztikai hozzájárulás visszaállítását, így a turizmussal nem foglalkozó, de a turizmusból többletbevételre szert tevő vállalkozások minimális hozzájárulásukkal segítenék a fejlesztéseket. Új elemként a látogatói hozzájárulás bevezetését kezdeményezik, amely a belépőjegyekből származó bevételek bizonyos százalékát szintén a turizmusfejlesztésre fordítaná.

Névjegy
 
Név
Balogh Károly Balogh Károly
Születési hely, idő
Budapest, 1972
Végzettség
Egyetem
Foglalkozás, munkahely
Bük - Bükfürdő Turisztikai Egyesület
Család
Alakul
Könyv
Galaxis útikalauz
Film
Igazából szerelem
Zene
Könnyed punk / ír népzene
Állat
Minél kisebb és puhább
Hobbi
Persze az utazás
Ember, akire felnéz
Az oknyomozó újságírók :)

Korábban:

Romantika, egyediség és hangulat kell a vendégeknek – interjú Balogh Károllyal, Magyar Országos TDM Szövetség elnökével


 

.