Nem valószínű, hogy a péntek esti Kiscsillag-koncert lesz az év koncertje. Lovasi András láthatóan elfáradt, nem biztos, hogy erőltetni kellene ezt az egészet. Képek.
Nem valószínű, hogy a péntek esti Kiscsillag-koncert lesz az év koncertje. Lovasi András láthatóan elfáradt, nem biztos, hogy erőltetni kellene ezt az egészet. Képek.
Nem valószínű, hogy a péntek esti Kiscsillag-koncert lesz az év koncertje. Lovasi András láthatóan elfáradt, nem biztos, hogy erőltetni kellene ezt az egészet.
„No, idő van néztek fel pohárról órára
Maga meg Bandi bá vigyázzon magára”
(Lovasi András: Mára már)
Programvariációk
Hosszúra nyúlt a hét, éjszakai utazásokkal, vidéki esőkkel és sok kilométer belvárosi gyaloglással. „Nem biztos, hogy 20 év után még mindig Lovasi Andrásra vágyom ezen az este” – mondom nőmnek pénteken, és elképzelem, ahogy a végre felkapcsolom a olvasólámpát és befejezem a Faulkner-regényt, melyből még körülbelül 100 oldal van.
De aztán mégis elindulunk. Szerencsére az Agora-Savaria mozi csak néhány utcával van odébb. Átvágunk a sötét, nyirkos belvároson, közben egy fürt tinilányba botlunk. Viháncolva adnak körbe az utcán egy pezsgősüveget, miközben ők is a mozi felé tartanak. A lányok mindig is szerették Lovasi Andrást.
Soulwave
Mikor fél tíz felé beérünk mozi előterébe, az előzenekar, a körmendi Soulwave már az utolsó számoknál tart.
Életképes, dinamikus rockzene, amely nemcsak a színpad előtti fiatalokat mozgatja meg, de a fantáziámat is. A nyers, zabolátlan dalok mögé az ötvenes és hatvanas évek zenei hagyományait vizionálom. Végül is szabad. Mintha csak megérezném, hogy a Soulwave lesz ezen az este az érdekesebb produkció.
Pulóveres izgalmak
Miközben a Kiscsillagra várunk, kezet fogok, odabólintok, elcsevegek és eldöntöm, hogy borozni egészen biztos, nem ide fogok járni. Közben az is tisztán látszik, hogy a korosztályom közül egyre kevesebben vannak itt.
Korábban mindig a szellemi restséggel magyaráztam a hiányukat. Most elbizonytalanodom. Vagy legalábbis legyintek rá.
A várokozás izgalma helyett pedig, azon tűnődöm, hogy nem kellett-e volna leadnom a pulóvert is a ruhatárban.
Bandi bá
Lovasi jól kitalálta ezt a Kispál és Borz-visszavonulást. Úgy vonult vissza, hogy közben előzően nyitott egy kiskaput, amin mégis színpadon lehet maradni. Úgy ment el, hogy itt maradt, úgy hagyta abba a csúcson, hogy nem hagyta abba.
És most itt van. Keresztbecsíkos pólóban, néhány kilóval súlyosabban, mint a múltkor. Biztos nyugodtabb az élete mostanában, ennek a jelei látszanak rajta.
A számok közt most is magyaráz olykor, hogy mit, azt a közönség alig figyeli, igaz, az akusztikának vagy az erősítésnek köszönhetően szinte semmit nem érteni.
„Bandi bácsi jobban is vigyázhatna magára” – gondolom magamban, majd úgy döntök, nem lépem meg a második pohár bort.
A pulóveremet meg rákötözöm a derekamra.
Ja, tényleg: a koncert
Az „Állnak a férfiak” az első dal, zeneileg vállalható, szövegileg közel zseniális, felütésnek erős. Tartja is a koncert lelkét néhány dal erejéig.
A „Kockacukor” alatt egy kislány is feljön a színpadra, először megilletődik, aztán beszáll a refrénbe. Lovasi (Bandi bá) és Lecsó empátiával vezénylik le a közjátékot.
Aztán a kislánnyal együtt valami más is elpárolog a színpadról. Majd egy órás rutinos, de meglehetősen érdektelen előadás zajlik. Aki Kiscsillag-koncertre vágyik, az megkapja, aki valamivel többre, az nem.
Az utolsó 20 perc ismét felfelé ível valamelyest. A „MOL-kútnál” közben akad egy-két valóban ihletett pillanat, a „Feketemosó” meg van akkora dal, hogy minden körülmények között önálló életet él.
Ennyi.
Persze visszatapsolják őket, vissza is jönnek, hogy a ráadással együtt meglegyen a kötelező koncert hosszúság.
Sem több, sem kevesebb.
Esetleg
„Megint el kellene kezdeni Bécsbe járni koncertekre” – mondom hazafelé az úton, átvágva a sötét, nyirkos belvárosi utcákon.
Értékelés: 6/10
Kapcsolódó cikk: