Bándy Kata-gyilkosság: a gyanúsítottnak két hete börtönbe kellett volna vonulnia

2012.07.16. 20:07

Már a hónap elején börtönbe kellett volna vonulnia annak a 26 éves férfinak, akit Bándy Kata rendőrségi pszichológus pécsi meggyilkolásával gyanúsítanak - értesült hétfőn az MTI Hírcentrum.

Az m1 Híradójában elhangzott: P. Lászlónak július 2-án kellett volna 20 napra a kecskeméti börtönbe bevonulnia, mert nem fizetett meg egy rá kiszabott 40 ezer forintos szabálysértési bírságot, vagyis a bűncselekmény idején börtönben kellett volna lennie.

A Híradó beszámolója szerint a Bóly mellett, menekülés közben elfogott férfi, aki szexuális indíttatásból ölte meg a pszichológusnőt, legutóbb tavaly ősszel szabadult a börtönből. Akkor egyéves börtönbüntetését töltötte le, előtte pedig rablás miatt ítélték el öt évre.

A helybeliek szerint nagyon rossz híre volt a férfinak Kelebián és a környező településeken, mert több bűncselekménnyel, köztük gépkocsi-feltörésekkel, betörésekkel és lopásokkal is gyanúsították. Szobája szekrényén több bírósági végzés és rendőrségi idézés is volt.

Baranya megyei sajtóorgánumok információi szerint a rendőrök a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok alapján jutottak P. László nyomára, ugyanis a büntetett előéletű férfi DNS-mintája szerepelt a rendőrségi adatbázisban.

A Híradónak nyilatkozott a gyilkossággal gyanúsított férfi anyja, aki azt mondta, két hónapja költözött fia a kelebiai tanyavilágból Pécsre a nagybátyjához, de ő nem hiszi el, hogy fia követte volna el a bűncselekményt.

Sajtóinformációk szerint P. László önkényes lakásfoglalóként élt a város egyik Magtár utcai házában. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint szombat éjjel egy másik férfit is elfogtak a rendőrök a gyilkossági üggyel kapcsolatban, de a rendőrség erről nem adott felvilágosítást.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) hétfő reggel számolt be arról, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett.

A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
 

.