Ingyenes jogsegély a Quaestor ügyfeleinek

2015.03.24. 16:58

A helyi MSZP azt javasolja a károsultaknak, tegyenek büntetőfeljelentést.

A szocialisták Savaria Egyetemi Központról szóló keddi sajtótájékoztatóján szó volt a Quaestor-ügyről is.

Czeglédy Csaba frakcióvezető ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy jogászok segítségével múlt hétfőn tettek elérhetővé egy feljelentés tervezetet, amelyet az ügyfelek átvehetenek az MSZP szombathelyi irodájában, illetve letölthetik a párt honlapjáról.

Az eddig eltelt alig több mint egy hétben az előbbi megoldást kéttucatnyian, az utóbbit több ezren választották – tette hozzá a politikus.

Czeglédy kifejtette: polgári peres eljárások megindításának nem látják értelmét, inkább azt javasolják az érintetteknek, hogy csalás megalapozott gyanúja miatt tegyenek feljelentést.

Ha valakinek szüksége van rá, a helyi MSZP ingyenes jogsegélyt nyújt számára – hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

Szerinte ha több tízezer feljelentés érkezik az ügyészségre, akkor az államnak lépnie kell; becslések szerint legkevesebb harmincezer a károsultak száma, de lehetnek kétszázezeren is.

Szombathelyen az ország többi településéhez képest sokkal korrektebb tájékoztatást kaptak az ügyfelek – ezt Czeglédy az érintettekkel folytatott beszélgetéseiből szűrte le. - Ugyanakkor itt is azt mondták a Quaestor-ügyfeleknek, hogy tőkevédett befektetésről van szó, azt nem közölték, hogy a vállalati kötvénybe fektetett pénz „eltűnhet”. A helyi Quaestor-alkalmazottak közül is többen efféle befektetést választottak, ők is elhitték tehát főnökeik szavait.

A Buda Cash-ügy miatt kiürült a befektetésvédelmi alap, így ha a kormányzat úgy dönt, hogy segít, 100-150 millió forintra lesz szüksége. (Egy gazdasági szaklap kiszámolta: a kár nagyobb, mint a Wall Street farkasa című amerikai filmben elcsalt pénz.) A Quaestornak közel sincs ekkora vagyona. Czeglédy a brókercégek tulajdonosainak vagyonelkobzását lehetővé tevő törvényt kommunikációs fogásnak nevezte, ugyanakkor nehezményezte, hogy a vezetőket még ki sem hallgatták, „szabadlábon vannak és a vagyonukat mentik”.

.