Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és testi sértés miatt első fokon felfüggesztett börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék kedden azt a nagykanizsai rendőrt, aki tavaly januárban egy ittas autóvezetőt az előállításakor olyan súlyosan bántalmazott, hogy a férfi kórházi kezelésre szorult.
Zoltán Szabolcsra a bíróság 1 év 4 hónap börtönbüntetést szabott ki, két év próbaidőre felfüggesztve; az ítéletben a zászlós lefokozásáról is rendelkezett a bíróság.
Az indoklásban elhangzott: az ittasan és jogosítvány nélkül autót vezető sértett a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, menekülni próbált kocsijával, de elakadt a sáros, fagyott talajon. Az őt ekkor utolérő rendőrök közül a 31 éves vádlott többször is ököllel arcul csapta a földre tepert férfit, a fejét a talajhoz vágta, ettől több helyen eltört az arccsontja, az állcsontja, illetve berepedt az egyik dobhártyája.
A sértettet öt napig kezelték a nagykanizsai kórházban, ahová a rendőrségről két másik rendőr szállította be. A bántalmazott férfi először nem mondta meg, miért is került kórházba, két nap múltán azonban jelezte, hogy megverték, később pedig maga tett feljelentést emiatt.
A bíró felidézte, hogy a vádlott az ellene folyó eljárásban mindvégig tagadott, úgy próbálta beállítani a történteket, mintha szabályos rendőri intézkedés történt volna. Ezt a járőrtársa - aki a bíró szerint egyeztetett vallomásáról a vádlottal - hasonlóan adta elő, a velük lévő rendőrnő azonban azt mondta, hogy távol állt a történtektől, ezért azt nem látta pontosan.
Nem fogadta el a bíróság a sértettet kórházba szállító két rendőr vallomását sem, mert az orvos szakértők cáfolták azt az állításukat, hogy a férfi a járőrkocsiban saját magának okozta volna a sérüléseket. A két kirendelt igazságügyi orvos szakértő szinte azonosan írta le, hogy a sérülések a vádban megfogalmazottak alapján történhettek, nem pedig szabályos rendőri intézkedés során.
Az ítélethirdetéskor jelen volt a sértett is, akiről már a kórházban azt is megállapították, hogy közepesen ittas volt előállítása idején. A bíró azonban azt is elmondta: a vádlottal és a tanúkkal szemben a bántalmazott férfi mindvégig következetesen ugyanúgy adta elő a történteket, ezért az ő vallomását elfogadta.
Az ítélet nem jogerős, mert bár az ügyész azt tudomásul vette, a vádlott bejelentette, hogy felmentésért fellebbezni kíván.