Beállt a Balaton jege, de nem mindenhol kellően vastag

2012.02.10. 13:58

Péntekre beállt a Balaton jege, vagyis a tavat összefüggő, de egyenetlen vastagságú jégréteg borítja; a rendőrség azt kéri, hogy a kijelölt jégpályákat használják a sportolni vágyók - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek pénteken.

A rendőrkapitány elmondta, a Balaton jege sok helyen megfelelő vastagságú és állapotú, de akad ahol még vékony, ezért aki teheti használja az önkormányzatok és civil szervezetek által kijelölt ingyenes jégpályákat.

Horváth László beszámolója szerint a vízirendészet rendőrei fokozott ellenőrzést tartanak hétvégén is, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a tó jegére merészkedők betartsák a szabályokat saját maguk érdekében.

Megjegyezte: eddig - a két Hummer terepjáró sofőrjétől eltekintve - senki ellen nem tettek szabálysértési feljelentést a jégen tartózkodás szabályainak megsértése miatt. A két terepjáró alatt hétfőn este szakadt be a jég a balatonakarattyai strandnál.

A kapitány elmondta, a tapasztalatok szerint az emberek többsége kellően fegyelmezett, és akik még sem, azok számára is elegendőnek bizonyult eddig a figyelmeztetés. Idén a kikötők, veszteglők jegét is elkerülik a jégre merészkedők, akiknek több helyen is rendelkezésükre áll a tó körül kijelölt, vagyis ellenőrzött és egyéb szolgáltatásokkal ellátott jégpálya - fűzte hozzá.

Horváth László hangsúlyozta, a Balaton jege nagyon egyenetlen, hiszen csütörtökön még akadt, ahol hullámzott a víz, és a rianások, torlódások, meleg vizes források mentén is meglehetősen vékony a jég.

A bizonytalan jégvastagságra példaként említette, hogy a Siófok előtti, látszólag egyenletes, már régebben beállt jégborításról is bebizonyosodott az elmúlt napokban mért próbafúrások során, hogy 6-tól 19 centiméterig változik. Balatonföldváron, ahol az egyik legnagyobb jeges programra készültek a hétvégén, a péntek reggeli terepszemlén derült ki, hogy tömegrendezvény megtartására alkalmatlan a jégminőség, ami miatt egyelőre elhalasztották a jégkarnevált - tette hozzá.
 

.