Hirdetés

Több mint negyvenezer résztvevőt várnak a Vienna City Marathonra

2016.02.23. 13:39

33. alkalommal rendezik meg.

Hirdetés

33. alkalommal rendezik meg Ausztria legnagyobb sporteseményét, a Vienna City Marathont 2016. április 10-én. Várhatóan több mint negyvenezren állnak rajthoz Bécsben.

Vienna City Marathon 2015, Heldenplatz Copyright fotó: VCM / Leo Hagen


A Vienna City Marathon nagyjából annyi embert mozgat meg, mint a hasonló New York-i vagy londoni futóversenyek. A világ 130 országából ugyanis több mint 40 ezren állnak rajthoz Bécsben 2016. április 10-én, hogy teljesítsék az öt táv valamelyikét. A hagyományos maraton mezőnye az ENSZ bécsi központjától, az Uno Citytől indul, majd az osztrák főváros látványosságai előtt elhaladva – Óriáskerék, Opera, Schönbrunn – a Burgtheaternél ér célba. Ezen kívül félmaratonon és váltófutásban is lehet indulni, a gyerekek pedig 4,2 valamint 2 kilométeren próbálhatják ki magukat április 9-én.

A Vienna City Marathont 1984 óta rendezik meg. Olyan világsztárok is rajthoz álltak már Bécsben mint Haile Gebrselassie vagy Paula Radcliffe. A résztvevőknek arra is lehetőségük van, hogy valamilyen jó cél érdekében fussanak. Saját adománygyűjtő oldalt létrehozva támogathatnak jótékonysági szervezeteket mint például a UNICEF, az Amnesty International vagy a Bohócdoktorok.

Vienna City Marathon 2015. Futók a Secession épülete előtt. Copyright fotó: VCM / Leo Hagen


„Változatlanul nagy érdeklődés övezi Ausztria legnagyobb sportrendezvényét. Minden futószámban jól alakulnak a nemzetközi és osztrák regisztrációk. Aki versenyzőként szeretne részt venni a Vienna City Marathonon, annak érdemes minél előbb jelentkeznie” – figyelmeztet Wolfgang Konrad szervező. A váltófutás kivételével még 2016. március 25-ig fogadnak el jelentkezéseket a versenyre. Részletes információk: www.vienna-marathon.com

Eurocomm

.