Elsősorban startupokat és szociális kezdeményezéseket támogatnak Bécsben

2015.01.28. 10:00

Az osztrák főváros 2015-ben összesen 40 millió eurót fordít gazdasági támogatásokra. A kis-, nagy- és közepes vállalkozások húsz program keretében pályázhatnak az 5 ezer eurótól 1,5 millió euróig terjedő támogatásokra.

A Wirtschaftsagentur Wien (Bécsi Gazdasági Ügynökség) 2015-ben húsz támogatási program keretében összesen 40 millió euróval támogatja a bécsi vállalkozásokat. A középpontban a szolgáltatások, a helyi termékek, a kreatívipar, a kutatás valamint a telephelyfejlesztés áll.

A startupok mellett idén kiemelt hangsúlyt fektetnek a szociális vállalkozásokra is, vagyis azokra a kezdeményezésekre, amelyek valamilyen társadalmi problémára adott válasszal jutnak bevételhez.

„Olyan projekteket szeretnénk támogatni, amelyek nemcsak gazdaságilag, de társadalompolitikailag is hasznosak” – magyarázza Gerhard Hirczi a Wirtschaftsagentur ügyvezetője. Sikerrel pályázhatna például a Caritas február közepén nyitó szállója, ahol menekülteket foglalkoztatnak majd, vagy az a währingi vállalkozás, ahol egykori fogvatartottak készítenek régi snowboardokból longboardokat.

A támogatások összege 5 ezer és 1,5 millió euró között mozog, utóbbi summára komplex kutatási projektekkel lehet pályázni.

Elsősorban startupokat és szociális kezdeményezéseket támogatnak Bécsben

Copyright fotó: Wirtschaftsagentur Wien / Christian Husar

A Wirtschaftsagentur Wien 2014-ben összesen 540 projektet támogatott, amivel rekordszintű, 246 millió eurós befektetetési volument tudott kiváltani. 200 ezer euróval támogatta például a német e-sheltert, amely adatközpontot épít a Wienerbergen. A projekt 148 millió eurós befektetési volument és 1.500 új munkahelyet jelent.

Az Ottakringer Brauerei kreatív sörfőzdéjéhez, a Brauwerkhez 100 ezer eurót adott a város, míg a vállalat kétmillió eurót fordított a „látványsörfőzdéjére”, ahol például középkori receptek alapján készítenek kézműves söröket.

Szintén nagy jövő előtt áll a 9Yards GmbH „Anyline” nevet viselő projektje. A bécsi startup olyan innovatív képfeldolgozási technológiát fejlesztett ki, amellyel okostelefonokkal készített fényképekről lehet adatokat gyűjteni és feldolgozni. Villanyóra-leolvasás helyett elég például egy fényképet készíteni a villanyóráról, a program automatikusan felismeri és továbbküldi a szolgáltatónak a villanyóra állását.

Az év során nemcsak a vállalkozásokat, cégeket várják a különböző információs rendezvényeken, mint például a Támogatás Napja februárban vagy az Alapítók Napja júniusban, de a bécsieket is. Az októberben a Városháza előtt megrendezett „Kutatás Ünnepén” az érdeklődőknek közérthetően, látványosan magyarázzák el a Bécsben zajló kutatások lényegét. A cél, hogy a lakosság ne csak a turizmus és a kultúra metropoliszaként azonosítsa a városát, hanem ipari központként is.

.