Beszélgetés Patyi Elemérrel, a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom elnökével

Részint ezt kompenzálandó tesszük közzé az alábbi, Vas megyei vonatkozású beszélgetést, amely eredetileg a Szolidaritas.eu oldalon jelent meg.

Patyi Elemér és polgármester társai tizenkét évvel ezelőtt alakították meg a Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesületet. Megalakulásuk óta - a választók bizalmából - képviseletük van a Vas megyei közgyűlésben. Néhány hete értesülhettünk arról, hogy az egyesület a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom nevet vette fel.

Vajon miért történt a változtatás? – kérdeztük a mozgalom elnökét.

A név sok mindent kifejez. Korábbi nevünk nagyon jól szolgálta céljainkat, hisz az alapító tagjaink elsősorban polgármesterek, önkormányzati képviselők, akiket a jövőben is a legfontosabb partnereinknek tekintünk. Az eltelt idő azonban azt igazolta, hogy problémáink az „önkormányzati világon” túl terjeszkednek, az egész magyar vidék óriási gondokkal küzd, különösen a falvak kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. A kistelepüléseken élő emberek irányában a szolidaritásnak a legcsekélyebb megnyilvánulását sem tapasztaljuk. Sőt, lassan úgy tűnik, a bűnbak szerepet osszák ránk, például ilyeneket hallunk: „…sokba kerülnek a kistelepülési önkormányzatok, kezelhetetlen a munkanélküliség, minek a pénzt költeni ravatalozókra, haranglábakra stb.…” – hangzik az állítás. Egyébként a névváltozással is szeretnénk jelezni, hogy várjuk sorainkba, illetve támogatóink közé a megyénk iránt felelősséget érző többi civil egyesületet, magánszemélyeket, bérből fizetésből élőket, nyugdíjasokat, fiatalokat, vállalkozókat.

Mikor kezdődtek a problémák és hol tartunk ma?

Sokan emlékeznek még arra, hogy a rendszerváltást követően a hatalomba került dilettáns politikusok gyűlölettől vezérelve a mezőgazdasági szövetkezetek szétzúzását tűzték ki célul, ahelyett, hogy valós tulajdonviszonyokat teremtettek volna. A korábbi szövetkezeti törvény ugyanis minden jogától megfosztotta azokat - a külső üzletrész tulajdonosokat -, akik nem voltak tényleges munkaviszonyban a tulajdonukat birtokló, ha úgy tetszik „elbirtokló” szövetkezetekkel. Felháborító volt, ahogy Torgyán doktor és Zsiros Géza nemzeti színre festett karókkal futkostak a földeken és - parlamenti képviselőként, törvénysértő módon - „gatyaszár” parcellákat mértek a szerencsétlen, rászedett embereknek. Azzal hülyítették az ország népét, hogy a megszűnő szocialista iparból majd áramlanak vidékre a dolgozók földet művelni, amely biztos megélhetést nyújt számukra. Közben - botrányos módon - a korábban zömében magyar alapanyagokból dolgozó élelmiszeripart (hús-, tej-, konzervipart stb.) letörölték a színről, illetve átjátszották a konkurenciának. Aztán oda jutottunk, hogy a becsalogatott külföldi tőke az importált kétes eredetű és minőségű anyagokból - az éhbéren dolgoztatott magyar munkaerővel - meghatározatlan tartalmú élelmiszernek nevezett terméket állíttat elő és etet meg velünk.

Az elmúlt két évtized kormányai – álságos módon, a szubszidiaritás elvét hirdetve – egy pillanatra sem tették kétségessé, hogy „náluk lakik az úr Isten”, vagyis európai uniós elvek ide vagy oda, továbbra is Budapesten születnek a döntések.
Vidékfejlesztés ürügyén néhány év alatt 3000 milliárd forintot öltek bele ész és cél nélkül a gabonatermesztésre redukált agráriumba, amely továbbra sem képes túllépni a 4%-os GDP részesedésén. Ez a botrányosan elrontott vidékpolitika minimális mértékben sem javította a falun élők foglalkoztatását, csupán – érthetetlen (?) módon – örökké elégedetlenkedő „dölyfös gazdákat” termelt ki. A városokban létesült ipari parkok dolgozóinak 70%-a kistelepülésekről ingázó munkásember, ennek ellenére az ott keletkezett adókból egy fillért sem kapnak a falvak. Már látszik, hogy a munkahelyek megszűnésével, illetve a létszámleépítésekkel elsősorban a bejáró dolgozók kerülnek utcára, akiknek a jelenlegi ösztönzők mellett képtelenség a lakóhelyükön értelmes foglalkoztatást találni.

Számos vidékfejlesztési program született az elmúlt évtizedekben. Mi lett ezekből?

Ó, program az van bőven! Használhatatlan, semmit érő vidékmegmentő programokra százmilliárdokat fecséreltek el, és ezek a források zömében olyanok zsebébe vándoroltak, illetve vándorolnak, akiknek halvány lila gőzük sincs arról, hogy milyen gondokkal küzdünk, illetve mi, falusiak, hogyan szeretnénk alakítani sorsunkat, a jövőnket. Tankönyvekből és külföldön szerzett ösztöndíjas tanulmányokból természetesen el lehet sajátítani a vidékfejlesztés és a falufejlesztés alapjait, a program- és pályázatírás fortélyait. Ez a sikeres munkához rendkívül kevés. Belülről kell ismerni a problémáinkat, tradícióinkat, hisz minden falu más. Mások a szokások, mások az emberek, nem azonosak az igények, ahogy az ország sem egységes. Megalázó, bosszantó bizonyos esetekben, hogy milyen pályázati kiírások születnek a kistelepülések részére. Legutóbb egy adott fejlesztésnél a pályázat alapfeltétele volt, hogy ki kell alakítani legalább 4 darab fedett babakocsi tárolót, ugyan ennyi pelenkázót, mikor köztudott, hogy az aprófalvakban sajnos 5-10 év alatt nem születik összesen négy gyermek. Viszont lehet, hogy fontosabbnak tartják az emberek, hogy legyen harangláb, mert ez jelenti a múltat, a jelent, s a jövőt. A haragszó - jóban és rosszban - gyülekezésre, összefogásra szólítja fel a falu népét, és ha ilyen jellegű hagyományőrző és hagyományt teremtő fejlesztésre van igény, azt tiszteletben kell tartani.

Mit tudnak tenni a politikusok?

Sajnos nincs erejük, makacs kitartásuk, és - mondjuk ki világosan – sokaknak kellő hozzáértése sem a helyi politikát, a helyi érdekeket képviselni. A pártközpontokban dől el minden, ezért a vidéki politikai elit - a saját érdekében - „vigyázó tekintetét” le nem veszi a gazdájáról, mert abból komoly egzisztenciális problémái lehetnek. Persze jut azért a „népnek”, ha úgy tetszik a választópolgárnak is a kegyekből. Falunapokon, főzőversenyeken, jeles ünnepeken - az időközi kampány részeként - kijár a koccintás, a vállveregetés, elvegyülés, kézfogás. A minap hallottam „valakit” az oligarchákról beszélni. Számunkra az lenne a tragédia, ha az oligarchák korszaka helyett a vazallusi rendszer köszönne be.

Nem az a legnagyobbik baj, hogy néhány politikus badarságokat beszél, ilyen mindig volt és lesz is, mert a régi öregek szokták mondani; „ Ahol gyalulnak ott forgács is van.” Az a gond, hogy nincsenek szakpolitikusok, akik tudnák, értenék, hogy mi a területfejlesztés, településfejlesztés, falufejlesztés lényege, milyen lehetséges ésszerű alternatívái vannak a közigazgatásnak és más szakmai területeknek. Sajnos képviselőink a pártjaik révén kerülnek be fontos döntéshozó testületekbe, vezetők lesznek és – mély tisztelet a kivételnek – egyik napról a másikra képesek elhinni magukról, hogy ezzel mérhetetlen, mindenre kiterjedő tudásra, ismeretre tettek szert. Ettől fogva pedig az ő központilag irányított látásmódjukhoz, „szakmai iránymutatásukhoz” kell igazodni mindenkinek, legyen az mérnök, orvos, pedagógus.

Ön több alkalommal szólalt fel, publikált a megyerendszer megmaradása, megerősítése mellett, sőt felvetette a „szövetségi állam” gondolatát is. Ez lenne a megoldás?

Akkor is a megyerendszer megerősítése mellett érveltem, amikor a két politikai oldal - kar a karban - azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy az Európai Unió a regionális rendszer kialakítását kötelezően írta elő nekünk. Ez persze óriási hazugság volt. Szilárd meggyőződésem, hogy Magyarországnak - záros határidőn belül - ezt a mérhetetlen erővel, befolyással rendelkező központi hatalmat fel kell számolnia. Meg kell nézni, hogy - történelmi távlatokban - Európában csak azok az országok sikeresek, ahol szövetségi államforma van, vagy az adott térségnek - megyéknek, tartományoknak, régióknak, kantonoknak - alkotmányban rögzített, önállóságot, szuverenitást biztosítanak. Tehát nem elég kimondani, hogy „megerősítjük a megyéket”, és odadobnak néhány jogkört, némi „aprót”, amellyel legfeljebb jótékonykodhatnak, kampányolhatnak a politikusok. Ennél sokkal többre lenne szükség, amelyet úgy hívnak, hogy önrendelkezés; a közigazgatás, adó- és pénzügy, gazdaság, területfejlesztés és térségfejlesztés vonatkozásában. Természetesen az ilyen gondolatoknak nem nagyon örül az éppen hatalmon lévő, vagy hatalmat áhító politikai elit, és az önálló hatalmi ággá torzult központi államapparátus. Sok-sok érdek sérülne. Egy ilyen változás felérne egy modern kori „trónfosztással”. Pedig, higgyék el, nagyon megérett erre az idő. Tessék megnézni a Vas megyénél kisebb burgenlandi tartományt, egész jól elvannak a „szuverenitásukkal”, és bizonyos értelemben nagy ívben tesznek arra, hogy Bécsben mi történik.

Mit tudnak tenni önök, civilek, a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom, azért, hogy céljaik megvalósuljanak, jobb legyen a világunk?

A választópolgárokkal meg kell értetnünk, hogy akkor tudjuk befolyásolni a központi hatalmat, a törvényhozást uraló pártokat, ha a megyei közgyűlésekben, a városi és falusi képviselőtestületekben többségében civileket választunk. Ez a mi terepünk, itt mi vagyunk otthon, mi ismerjük a problémákat, nekünk kell irányítani, szervezni a saját életünket. Ezeken a szinteken nem magasröptű elvekről, izmusokról kell beszélni, hanem a napi gondjainkról, feladatainkról, a gyermekeink unokáink jövőjéről. Össze kell fognunk a siker érdekében és nem kell hagynunk, hogy egymás ellen kijátsszanak bennünket.

Nevetséges dolog, hogy a megyékben egy-egy pártnak alig-alig van tagsága és mégis elhitetik velünk, hogy ők a képviseletre legalkalmasabbak. Mi meg azt mondjuk erre, hogy a pártokon kívül is van élet, s nagyon jó gondolatok, elképzelések fogalmazódnak meg a civil közösségekben, a pártoknak nem elkötelezettek körében. Félreértés ne essék, mi nem ellenségként tekintünk a pártokra, hisz az országnak felelősen gondolkodó és cselekvő politikai szervezetekre igen nagy szüksége van. A két évtized sikertelensége viszont a civil kontroll hiányának is a következménye. Ezért a jövőben nem lehetünk közömbösek közös dolgaink iránt, mert különben semmi nem fog változni és magunkat is okolhatjuk a kudarcokért. Ezzel azt is akarom mondani, hogy a felelősséget - ellenőrzés nélkül - nem lehet átruházni, albérletbe adni, aztán az albérlőt okolni azért, hogy lelakta, tönkretette az „otthonunkat, az életünket”.

A lényeg az, hogy az őszi önkormányzati választások során olyan eredményeket kell elérnünk, hogy megkerülhetetlenek legyünk, helyettünk és nélkülünk ne tudjanak dönteni. Ehhez párbeszédre, együttműködésre lesz szükség és azokra az emberekre, akik nem megélhetésből, hatalmi vágytól indíttatva kívánnak közszereplők lenni.

Most, hogy már ismerjük a kormány önkormányzati törvény módosítására vonatkozó elképzelését, amelynek következtében például a Vas megyei közgyűlés létszáma az eddigi 40 fő helyett csupán 15 fő lesz, milyen esélyt lát arra, hogy az önök szervezete a Szolidaritás a Vidékkel Mozgalom bejut a megyét irányító testületbe?

Először is szeretném elmondani, hogy a létszám csökkentésével messzemenőkig egyetértek, de a mértékével viszont nem! Az eddigi 40 fős megyei testület helyett, legalább 20-25 fős grémiumra lenne szükség ahhoz, hogy a képviseleti demokrácia jól működjön. Főképpen akkor, hogy ha azt tervezik, hogy a megyék nagyobb szerepkört kapnak, s ezzel természetesen a felelősség is növekedni fog. Egy ilyen kis létszámú testületnél előfordulhat az is, hogy „egy-párti” lesz a megye, ami ugyebár senkinek nem hiányzik. Az meg tényleg botrány, hogy a tízezer fő alatti és feletti választási listákat összevonják, ezáltal a kistelepüléseknek nem lesz esélye képviselőt küldeni a megyei közgyűlésbe. A választáson kívüli alelnök beiktatása sem jó jel, aki nyilván „komisszárként” felügyel bennünket és a döntésekben korlátozza, a gyámság alá helyezett megyei vezetést.

Kérdésére válaszolva azt állítom, hogy van esélyünk, hogy akár több mandátumot is szerezzünk, de ehhez fel kell ismerni a megye társadalmának, civil mozgalmainak, hogy kizárólag egy szervezettel lehet elindulni a pártok ellen, mert a legcsekélyebb megosztottság is teljes kudarccal járhat. Magam részéről mindent megteszek, hogy bejussunk a megyei testületbe, és befolyásoló tényezői legyünk a megyepolitikának. Nagy kérdés, hogy a választópolgárok mit szeretnének? Kontroll nélküli párturalmat, vagy a pártok mellett egy olyan szervezetet, amelynek tagjai kiválóan felkészült szakemberek, van véleményük - és azt nem is rejtik véka alá - akik már bizonyítottak, s nem a politikából élnek, hanem szeretett megyénkért vállaltak, illetve vállalnak közszereplést. Ezt a megyét szorgalmas, tehetséges és gondolkodó népek lakják, az ő döntésük mindannyiunk számára szent és sérthetetlen. Amennyiben az lesz a választópolgárok akarata, hogy Patyi Elemérre és társaira a megyének nincs szüksége, úgy természetesen (megyei) közszerepléstől végérvényesen visszavonulunk, illetve visszavonulok. Szeretnék hinni abban, hogy nem ez történik, hisz akik ismernek tudják, hogy jó ügyért sokat vagyok képes tenni és vitathatatlan, hogy Vas megye ügye - mindenek előtt - ezek közé tartozik.

Forrás: www.szolidaritas.eu