Szeptemberben nyitják meg hivatalosan Bildeinben a Határélmény-parkot, ami valójában egy igazi határélményeket kínáló tanösvény.
Szeptemberben nyitják meg hivatalosan Bildeinben a Határélmény-parkot, ami valójában egy igazi határélményeket kínáló tanösvény – ezért is a kicsit furán hangzó név. Főbb állomáshelyei már most látogathatóak, kipróbálhatóak. Mindez osztrákok és magyarok közös munkájának eredménye, ahogy annyi minden a faluban. Bildein nyílt, toleráns és laza. Ugyanakkor hagyományőrző és a múltnak emléket állító. Ahogy a község mottója hirdeti: „falu, határok nélkül”.
Elszakítva, majd újra egymásra találva
Bildein 370 lakosú falu az osztrák-magyar határon, Szombathelytől 17 kilométerre. (Magyar neve Beled, de mivel van egy magyarországi Beled is, eltekintek ettől a névhasználattól.) A németajkú községet az 1921-es határkijelölés szakította el környezetétől: legfontosabb kereskedelmi kapcsolatai Szombathellyel, illetve a magyar oldalra került falvakkal voltak. A bildeiniek a ‘23-as népszavazáson Magyarországra voksoltak, falujukat mégis Ausztriához csatolták. Ennek ellenére a II. világháborúig sok magyarországi kapcsolat megmaradt, még orvoshoz is Pornóapátiba jártak át. Közben teljesen át kellett építeniük az infrastruktúrát, Güssing (Németújvár) és Oberwart (Felsőőr) felé út sem volt...
A háború után, a vasfüggöny felhúzásával a falu halott határ mellé került, amely az ő oldalukon is újabb visszaesést hozott. Ugyan ki telepít a keleti határra, a vasfüggöny tövébe bármilyen üzemet vagy vállalkozást?
Ez minden határ menti településen így alakult – amiben Bildein szerencsés, az az, hogy volt egy fiatal csapat a ‘80-as években, akik alapítottak egy kultúregyletet, hogy feldobják kicsit az életet. Koncerteket, rendezvényeket akartak. Felújítottak egy épületet, ahol el is indultak a programok. A mai fejlesztések itt gyökereznek.
‘89-ben azonnal megkeresték a kapcsolatot a magyar szomszédokkal. Első körben a közös ünnepekre fektették a hangsúlyt, például búcsúnapokon megnyitották az utat Pornóapáti felé. Felfrissítették a régi kapcsolatokat is, hiszen az öregek még ismerték egymást. A fiatalok lassan középkorúak lettek, idővel belőlük lettek a falu vezetői. A határon túli együttműködés ma már nem csak Pornóapátira, hanem a másik irányban található Szentpéterfára is kiterjed. Ezeken a településeken jelentős a horvát kisebbség is, így a programok sokszor háromnyelvűek és -nemzetiségűek.
Az identitás fontosabb, mint a bevásárlás
A ‘90-es közepén készült egy átfogó felmérés, a falumegújítási projektet előkészítendő. A projekt célja az volt, hogy vonzóbbá tegyék a települést mind az itt élők számára (megállítsák az elköltözéseket), mind a turisták számára. Az összes helybélit megkérdezték, milyen fejlesztéseket tartanának a legfontosabbnak. Kiderült, a legtöbben egy múzeumot szerettek volna, ez a rangsorban előbbre került, mint a vendéglő vagy az áruház. Erősebb volt tehát az igény egy identitást erősítő és dokumentáló intézményre, mint a gazdasági szükségletek.
A Burgenlandi Kortörténeti Múzeum 2001-ben nyílt meg, Andreas Lehner tervei alapján. Évente 2000 látogatója van, és idén várhatóan megugrik ez a szám, hiszen 2011-ben Burgenland 90 éves. Ami a magyaroknak gyászos emlék - a trianoni határok meghúzása -, az számukra ünnep, hiszen korábban nem létezett a tartomány. Ahogy egy helyi újság, a Burgenländische Gemeinschaft legutóbbi száma írja, már csak kevesen élnek azok közül, akik még rá voltak kényszerítve, hogy az iskolában magyarul, és ne anyanyelvükön tanuljanak. Most őszintén, nekünk, magyaroknak eszünkbe jutott már ez a megközelítés?
De vissza a tervezőhöz! Andreas Lehner osztrák képzőművész Szombathelyen él magyar feleségével. Tizennégy éve foglalkozik kiállítások rendezésével, elsősorban tudományos és történelmi tematikájú felkéréseket kap. Megbízatásai során fontosnak tartja, hogy a látogatók ne csak szemlélői, hanem részesei is legyenek az élmények, interaktív kiállítások jöjjenek létre. Túraútvonalak összeállításával is foglalkozik, és amin Bildeinben dolgozik, tulajdonképpen a kettő keveréke.
Amikor a múzeum elkészült, már esett róla szó, hogy legyenek külső helyszínek is, amelyek a határ témakörhöz kapcsolódnak. A Határélmény-park (magyarul ezt a nevet kapta a Grenzerfahrungsweg) hivatalos átadása 2011. szeptember 11-én lesz. A projektbe négy évvel ezelőtt vágtak bele, akkor kezdtek el Andreas Lehner vezetésével (a múzeum létesítését követően nem volt kérdéses, hogy őt kérik fel ennek a programnak a koordinálásra is, bár ő maga nem bildeini származású) azon gondolkodni, milyen állomáshelyeket lehetne kialakítani. Először Pornóapátival közösen szerették volna megvalósítani a parkot, de az EU-pályázathoz szükséges önrészt a magyar falu nem tudta vállalni. Így a bildeiniek belevágtak egyedül. Hogy mibe, azon Andreas Lehner kalauzol végig.
Határtalan élmények
Az 5 kilométeres, gyalog vagy kerékpáron bejárható tanösvény a falu közepéről indul, és végül ide tér vissza. A temetővel szemközti labirintus, amely az élet ősi szimbóluma, Andreas Lehner szavaival, „a gyerekek számára játszótér, a fiatalok élvezik, mert elbújhatnak bent csókolózni, az idősek meg önmagukon végezhetnek Alzheimer-tesztet, hogy tudniillik megtalálják-e a kijáratot vagy sem...”
Innét 300 méterre található egy légvédelmi bunker és egy lövészárok. A II. világháború előtt nem volt különösebben érdekes, pontosan hol húzódik a határ, a náci hadállások kiépítésével vált fontossá. Ez a szakasz is része volt a Szlovákiától Triesztig húzódó Südostwallnak, a Délkeleti Falnak, amelynek megépítésén Burgenlandban százezren dolgoztak. 1944 őszén ötvenezer magyar zsidót hoztak munkaszolgálatra, közülük mindössze tizenötezren élték túl a megpróbáltatásokat.
Andreas Lehner szeretne itt egy tankot is kiállítani. Tankot azonban nem olyan egyszerű beszerezni. Az osztrák törvények szerint a hadseregen kívül csak magánszemély birtokolhat hadi eszközt, közösség vagy település nem. A művész szívesen lenne is tankbirtokos, de ehhez számtalan igazolást kell még beszereznie, holott egy működésképtelen T34-esről van szó. De ő nem az a típusú ember, aki csak úgy feladná…
A betonbunker a RAD-tábor (RAD = Reichsarbeitsdienst, birodalmi munkaszolgálat) alá épült. A táborban azokat a fiatal nőket szállásolták el, akiket hat-hét hónapos szolgálatra rendeltek ki a földekre, míg a férfiak harcoltak. Az akadálymentesített bunker belülről is látogatható, a megnyitóra már bizonyosan helyére kerül a monitor, amelyen egy videó fut majd: túlélők beszélnek II. világháborús emlékeikről.
Az út mentén pihenőhelyeket alakítottak ki, és információs táblák mesélnek el egy-egy történetet, gondolatsort. Ezek mind a határ témaköréhez kapcsolódnak, legyen az akár egy határkőről szóló legenda, vagy valamilyen filozófiai megközelítés, olyan témákat érintve, mint a másság, a globalizáció vagy a migráció.
A Pinka bal partján elérünk a patak fölé nyúló meditációs stéghez, amely fából készült, de a legelső része üveg, a padlózata is. Itt állva olyan érzés fogja el az embert, mintha a víz felett lebegne. „Persze, nem kötelező itt meditálni, lehet horgászni is”, teszi hozzá az ötletgazda.
A következő állomás az osztrák hadsereg őrtornya. Katonákat először ‘56-ban telepítettek nagyobb számban a határ közelébe – nem annyira az őrizet, mint inkább a magyar menekültek fogadása, koordinálása miatt. 1990-2007-ig (Schengenig) határőrizeti célú támogató bevetésen voltak itt. A hadsereg partner a projekthez, az őrtornyot ők bocsátották rendelkezésre, húsz katonával és gépekkel együtt, akik a munkálatokban, tereprendezésben segédkeztek. A megnyitó ünnepségre is várják az osztrák védelmi minisztert, Norbert Darabost, magyar kollégájával, Hende Csabával együtt.
Az államhatáron fahidat emeltek a Pinkán. A víz felett a korlátot üvegfelülettel szakították meg, a határtalanság érzetét kelti ez is. Átsétálunk a túlpartra, majd visszafordulunk a falu felé. Útközben Reinhardt Gombots szobra, a Meliorációs kő idézi meg a táj arculatát meghatározó művi és természetes határvonalakat.
Elérkezünk a vasfüggöny-rekonstrukcióhoz. Egyelőre a terep van kialakítva, a sávok látszanak, hol fogják bemutatni az S100-as elektromos jelzőrendszert. Heteken belül itt fog állni egy mafi, ahogy a magyar katonai szleng a határvédelmi magasfigyelőt nevezte. Nem kevés bürokratikus tortúra után Andreas Lehnernek Hende Csaba honvédelmi miniszter közbenjárásával sikerül megvásárolnia egyet, amelyre még egy kis felújítás vár. Az infótábla ajánlja majd a felsőcsatári Vasfüggöny Múzeumot is (innét 10 km-re található, tavalyelőtt írtam róla).
Ismét egy híd a Pinkán, majd a faluba visszatérve megérkezünk az utolsó látványossághoz, a „határok nélküli játszótérhez” és a kis tóra épített úszóhídhoz. Az úszóhíd különlegessége, hogy a közepén egy kötélrács található. Ha diákcsoport érkezik, és jó az idő, egyszerűen ledobják cipőiket, és együtt tapicskolnak végig, hiszen besüllyed a súlyuk alatt… Ha valaki száraz lábbal szeretne átkelni, megteheti. Egy ember alatt még fenn marad a szerkezet, és a szélén át lehet sétálni. A tavat számtalan olyan állatfaj népesíti be, amelyek maguk is „határesetek”, egyaránt otthonosan mozognak vízben és szárazon, vagy épp a levegőben.
A tó mellé épített mászóhálórendszer a gyerekek, fiatalok kedvence. Andreas Lehner meséli, érdekes látni, hogy a felnőttek tartanak tőle először, jaj, mi lesz, ha leesek, összetöröm magam, a gyerekek meg vidáman ugrándoznak, esnek-kelnek a hálón. De a minap itt járt tanárnőnek sem esett baja, diákjai kezét fogva teljesítette a küldetést.
Kísérőprogramokból sincs hiány: lehet szamarat bérelni a túrához, valamint van két partnerétterem a környéken, ahol speciális menükkel várják a csoportokat, osztrák és magyar ételeket is kínálva. A faluban is van egy vendéglő, valamint egy nagyon jó cukrászda.
Jó borral, zenével
A polgármesterrel, Walter Temmellel a borarchívumban találkozunk. A jó kiállású, 50 éves elöljáró 1993 óta áll a falu élén. Természetesen a 300 éves pincében is otthonosan mozog, sorra mutatja a különböző évjáratú borokat. Minden évben zsüriznek, a legjobbak kerülnek az archívumba, és néhány évente szakértők értékelik ki az egyes borok érését. Az épületben vinotékát is nyitottak, ahol lehetőség nyílik kóstolásra és vásárlásra. Alkalmazottat nem tartanak, a borászok maguk közt osztják be, ki mikor vállalja a nyitva tartást.
Walter Temmel megkínál egy pohár Welschrieslinggel (olaszrizling, itt ez a legjellemzőbb fehérbor, míg a vörösök közül a kékfrankos a tipikus), és elmondja, ő is tagja volt annak a fiatal csapatnak, akik szervezni kezdték a falu kulturális életét. A ‘90-es években a férfidaloskör közös próbákat és fellépéseket szervezett a pornóapáti énekkarokkal, azzal a céllal, hogy legyőzzék „az 50 év alatt felépült szociális, nyelvi és szellemi akadályokat”. A férfiak mögött a nők sem akartak elmaradni, a többnyelvű gyermekfesztivál megszervezése már az ő reszortjuk volt, amelyért megkapták az osztrák családügyi minisztérium toleranciadíját.
A schengeni csatlakozáskor hatalmas közös ünnepséget rendeztek, szertartásosan eltávolították a sorompót, beütötték az utolsó pecséteket az útlevelekbe… Walter Temmel élete egyik legszebb napjának tartja, amikor fizikailag is eltűnt a határ. Egy álom vált valóra.
A 2000-es évek fejlesztései, a múzeummal kezdve, mind egy vezérfonalra fűződnek fel: „a határok nélküli falu”. A faluközpontban megvalósult beruházásoknál (rendezvényterem, bolt, borarchívum) régi és új harmonizál, a rengeteg hatalmas üvegfelület az átláthatóságot, határtalanságot jelképezi.
Az évente megrendezett, napi 2500-3000 látogatót vonzó picture on fesztivál (így, kisbetűvel írják, a mai trendnek megfelelően – az elnevezés ügyes szójáték, a Bildein név angol tükörfordítása, magyarul „kép be”) szintén ezt a vezérfonalat követi. Ez is magyarokkal közös program, és hihetetlenül sikeres, ami nem véletlen, hiszen ha valami, akkor a zene biztosan nem ismer határokat… A picture on kínálata átlép a zenei stílushatárokon, és minden generáció megtalálja az ízlésének megfelelőt. Idén augusztus 11-13-án a fellépők között lesz a Therapy?, az Ignite (a kaliforniai hardcore bandának is magyar az énekese, Téglás Zoltán), az As I Ly Dying, a Gentleman, az Amsterdam Klezmer Band, az Irie Maffia, az Ocho Macho, a Firkin... és mindez a falu kellős közepén, a templom mellett! Nyitottságból, toleranciából lenne mit tanulnunk a bildeiniektől.
A kulisszák mögött
A bildeini projektek finanszírozásukat tekintve külön egységeket képeznek, így könnyebb volt pályázni, tájékoztat a polgármester. A község éves költségvetése 470 000 euró (127 millió Ft). A Határélmény-park esetében a teljes költség 355 000 euró (96 millió Ft), az uniós támogatás nagyjából 70 százalékot fedez, a többit önerőből kell finanszírozni. A projekt megvalósulásához támogatást nyújtott Burgenland tartomány, az osztrák állam, a település és a Grenzgänger Kulturverein (Határjáró Kultúregylet), amely a bildeini egyesületeket fogja össze, kvázi ernyőszervezetként.
Az egyesület 10 éve alakult. A bildeini légkört megismerve nem meglepő, hogy működését egy magyar munkatárs koordinálja. Szabadfi Zoltán naponta ingázik Szombathely és Bildein között, intézi a napi ügyeket, szervez, szerkeszt, fordít, vagy épp idegenvezetőként mutatja meg a múzeumot az érdeklődőknek.
Azt mondja, „bámulatos, hogy egy kis közösség, ha kellően nyitott mind kifelé, mind befelé, mi mindent képes elérni. Befelé, mert bizony az összefogáshoz elsősorban arra van szükség, hogy a közösség tagjai egymás felé nyitottak legyenek, partnerként kezeljék egymást, és kifelé, hogy beengedjék a jó, sokszor számukra elsőre idegennek tűnő ötleteket. Olyan dolgokban, mint az összefogás vagy a nyitottság, valóban rengeteget tanulhatunk az osztrákoktól - akik itt, Dél-Burgenlandban valójában közel 800 éve ide települt bajorok és svábok, és akik ennek megfelelően egy régi változatát beszélik a németnek. Kétségkívül élmény hallgatni”, mosolyodik el.
„A másik nagy dolog, ami megtanulható tőlük, hogyan tudják felhívni az emberek figyelmét a helyi értékekre”, folytatja Szabadfi Zoltán. „Ha úgy tetszik, milyen zseniálisan képesek csomagolni a kínálatot. Vegyük például az uhudlert – egy direkt termő szőlőből készült meglehetősen kétes ízű bor, amiből a feldolgozási eljárást kissé átalakítva gyakorlatilag kultterméket csináltak. Az agyagkorsókba töltött uhudlert literszám veszik a turisták, ma már habzóbor is készül belőle, ami ráadásul tényleg nagyon finom.”
A Picture on fesztiválon megkóstoljuk, ígérem.