Handó Tünde a vasi bírói kar tanácskozásán

2015.03.12. 21:08

Gyorsabb és megalapozottabb ítélkezés, valamint ügyfélközpontú ügyintézés zajlik a magyar bíróságokon - mondta az Országos Bírói Hivatal elnöke.

Gyorsabb és megalapozottabb ítélkezés, valamint ügyfélközpontú ügyintézés zajlik a magyar bíróságokon - mondta az Országos Bírói Hivatal elnöke.

Gyorsabb és megalapozottabb ítélkezés, valamint ügyfélközpontú ügyintézés zajlik a magyar bíróságokon - közölte Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Szombathelyen, a vasi bírói kar tanácskozását megelőző sajtótájékoztatón.

Szavai szerint a gyorsaságot, "időszerűséget" jelzi, hogy például a Szombathelyi Törvényszéken a peres ügyek 90 százaléka egy éven belül befejeződik, 70 százaléka pedig 6 hónapnál is kevesebb időt vesz igénybe.

Hozzátette: országosan 29 százalékkal, Vas megyében pedig ennél is jobban, 36 százalékkal csökkent az egy éven túl elhúzódó polgári peres ügyek aránya.

Az ítélkezés megalapozottságát és elfogadottságát bizonyítja az OBH elnökének ismertetése szerint, hogy a Vas megyében első fokon meghozott ítéletek 92 százaléka már első fokon jogerőre emelkedik, a ítéletek 50 százalékát pedig változtatás nélkül hagyják helyben másodfokon, és csak nagyon kis százalékban helyezik hatályon kívül.

Darák Péter, a Kúria elnöke szintén elismerően szólt a vasi bíróságok munkájáról, kiegyensúlyozottnak nevezte a Szombathelyi Törvényszéken és a járásbíróságokon folyó ítélkezés színvonalát.

Szavai szerint az, hogy Vas megyében kevés bírósági ítéletet fellebbeznek meg azt jelzi, hogy a vasi bíróságokon szakmailag nagyon jól felkészült és a helyi társadalom tagjai által is elfogadott emberek ülnek a bírói pulpitusokon. Egy ilyen bírói kar nem alakul ki egy-két év alatt, ez évtizedek óta zajló tudatos kiválasztás és személyzeti politika eredménye, ami még az előző megyei bírósági elnök, Laky Ferenc nevéhez köthető - mondta.

Nagyon fontos, hogy a tudatos építkezés folytatódjon minden bíróságon, ennek pedig egyik feltétele, hogy a bírói szervezetben versenyképes béreket tudjanak kínálni. Országosan is komoly probléma, hogy az alacsony kezdő fizetések miatt csak nehezen találnak megfelelő jelentkezőket a bírósági fogalmazói állások betöltésére - ismertette.

Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón egyebek között arról szólt, hogy igyekeznek emberközeli módon végezni a munkájukat, ezért ápolják a kapcsolatokat a civil szervezetekkel, vesznek részt a nyitott bíróságok programban, fejlesztették ügyfélbaráttá bírósági honlapjukat, és látogatnak el akár iskolákba is, ahol rendkívüli osztályfőnöki órákba kapcsolódnak be.

.