Lezárták a nyomozást a gyilkos magyarszecsődi szamarak ügyében

2014.01.22. 09:17

Tavaly tavasszal egy 65 éves ember belehalt az állatok harapásaiba.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, tavaly májusban szamarak támadtak egy férfira a Vas megyei Magyarszecsődön. A 65 éves ember belehalt sérüléseibe.

Az állatok gazdájával szemben akkor foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.

Lezárták a nyomozást a gyilkos magyarszecsődi szamarak ügyében


A Police.hu mai híre szerint a rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be az ügyben a nyomozást.

A nyomozók megállapították, hogy a 41 éves andrásfai lakos „a gyanú szerint nem tett eleget az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben meghatározottaknak. Magyarszecsőd külterületén úgy tartotta állatait, hogy nem gondoskodott azok megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésük megakadályozásáról”.

Lezárták a nyomozást a gyilkos magyarszecsődi szamarak ügyében


A nyomozás során beszerzett szakértői vélemények szerint a szamarak elhelyezésére szolgáló karám ajtaja a személyek és az állatok számára egyaránt nyitható volt erőszakos behatás nélkül is.

Lezárták a nyomozást a gyilkos magyarszecsődi szamarak ügyében


Így történhetett, hogy a két szamár kijutott a bekerített területről és egy segédmotoron arra közlekedő férfit megtámadott, aki az állatok harapása, rúgása és taposásuk okozta sérülésekbe a helyszínen életét vesztette.

Fotó: Police.hu

.