Több száz televízió ellopásáért hatan kaptak börtönbüntetést Zalaegerszegen

2013.10.09. 20:39

Csaknem négyszáz tévékészülék és a rakományt szállító félpótkocsi ellopása és csalási kísérlet miatt hatan kaptak börtönbüntetést a Zalaegerszegi Törvényszék szerdai nem jogerős ítélete szerint. További öt férfira orgazdaság miatt róttak ki büntetést.



    A vádirat szerint a súlyos anyagi gondokkal küszködő, fuvarozással foglalkozó Filex Kft. 2009 júliusában megbízást kapott egy rakomány - 396 Philips full HD-s, LCD-televízió Lipcsébe szállítására. A céget irányító Molnár Csaba abban állapodott meg társaival, hogy majd azt a látszatot keltik, mintha ismeretlenek ellopták volna külföldön a rakományt.

    A nyerges vontatóhoz kapcsolt félpótkocsi forgalmi rendszámát még indulás előtt átszerelték egy másik félpótkocsira. A GPS-nyomkövetővel ellátott járműszerelvényre felpakolták a tévéket, és acélsodronnyal, plombával is lezárták. A rakományt útnak indították, majd a korábbi utasításnak megfelelően a sofőr a Fejér megyei Bodajkon egy panzió parkolójában megállt.

    Az akcióban résztvevő férfiak a televíziókat tartalmazó leplombált félpótkocsit lekapcsolták a nyerges vontatóról, és helyette egy üres pótkocsit kapcsoltak hozzá, amellyel a sofőr továbbindult.

    A gépkocsivezető az üres szerelvénnyel Csehországban, egy autópálya melletti parkolóban ismét megállt, lezárta a járművet, majd távozott. Időközben két társa - az egyik ismeretlen - érkezett a helyszínre, és a korábban kapott kulccsal kinyitotta a nyerges vontató ajtaját. Megsemmisítették a jármű GPS-nyomkövetőjét, majd egy közeli erdős részhez hajtottak, ahol felgyújtották az üres kocsit.

    A fuvarozó cég a rendőrségen bejelentette, hogy ellopták a szállítmányt. Molnár Csaba a biztosítótársaságoktól a járműszerelvényért 14 millió forintot meghaladó, az eltűnt áruért pedig további mintegy 24 millió forintot igényelt, amelyhez végül nem jutott hozzá.

    A rendőrök két hónappal később, egy rutinellenőrzéskor a Zala megyei Nagykapornak közelében egy furgonban a szállítmányból származó tévékkel azonos típusú készülékeket találtak. A nyomozás során eljutottak két budapesti kereskedőhöz, és náluk a raktárakban nagy értékű, számla nélküli műszaki cikkeket találtak, amelynek egy részéről kiderült, hogy lopott.

    A törvényszék nem jogerős ítéletében a bűncselekményben részes két kereskedőt orgazdaságért 4-4 év börtönre ítélte, a műszaki cikkek eladásában résztvevő további négy férfira pedig pénzbüntetést rótt ki.

    Molnár Csabát lopás, csalás kísérlete, magánokirat-hamísítás miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Társtettesként elkövetett lopás és csalás kísérlete miatt az ügy másodrendű vádlottjára 4 év, a harmadrendű vádlottra 2 év 6 hónap, a negyedrendű vádlottra pedig 3 év 6 hónap börtönbüntetést szabtak ki.

    Az ítélet nem jogerős, a vádlottak felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Az ügyész három nap múlva tesz nyilatkozatot.
.