Lemondott Borgáta frissen megválasztott polgármestere

2014.10.17. 10:06

Gőcze Zsanett nem indokolta a döntését.

 Lemondott a Vas megyei Borgáta vasárnap független jelöltként megválasztott polgármestere, Gőcze Zsanett - közölte az MTI-vel pénteken Balás Endre, a település jegyzője.

    A polgármester nem indokolta meg írásban benyújtott lemondását, amelyet a jegyzőnek nyújtott át, hiszen még meg sem alakult az önkormányzat.

Lemondott Borgáta frissen megválasztott polgármestere

A borgátai fürdő bejárata

Balás Endre elmondta: vasárnap két független jelölt közül választottak a borgátaiak, a 183 választásra jogosult közül 147-en éltek választójogukkal. Gőcze Zsanettet 96 szavazattal választották meg polgármesternek, ellenfele, a szintén független Komlósi Tamás 51 szavazatot kapott.

    A választás eredményét Komlósi Tamás megfellebbezte, ezt azonban a területi választási bizottság elutasította - ismertette a jegyző.

    A fellebbező szerint hátrányosan érintette a választási esélyeit, hogy a választást megelőző hónapokban tömegesen jelentkeztek be Borgátára, a településhez tatozó Borgáta-fürdőre, állandó lakosként olyan magyar és külföldi üdülőtulajdonosok, akik korábban nem voltak a község lakói.

    A megválasztott négytagú képviselő-testületbe három olyan képviselő került be, aki nemrég jelentkezett be Borgátára - erősítette meg a jegyző.

    Kun László, a Vas megyei területi választási iroda vezetője elmondta: a fellebbezést azért utasították el, mert a bejelentkezések időben történtek, így a választás körülményei álláspontjuk szerint jogszerűek voltak. A határozat ellen bírósághoz lehet fordulni.

    Gőcze Zsanett,a megyei napilap megkeresésére sem indokolta lemondását, de annyit megjegyzett: "a megválasztott képviselők nagy része a falu lakói számára sajnos ismeretlen".

.