Van még viszki a pohárban?
Minden előzetes várakozást felülmúlt a Braidogs, melynek énekese kellemesen őrült ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész produkciót, Waitsestől, Kiss Tibistől. Mi meg örülünk, hogy nem kellett Bécsig menni egy ilyen koncertért. Van még viszki a pohárban?
Tom Waits zenéje férfizene, amit akkor hallgatunk, amikor már inkább hajnal van, mint este, a lányok már hazamentek vagy alszanak, az összes bor és pálinka elfogyott a környékről, de még találtunk egy kis viszkit az egyik üveg aljában. Az este és élet lendülete elszivárgott, mi régi történeteket elevenítünk fel őrült éjszakákról, ködbe vesző koncertekről, nőkről, elszakadt ingekről és vérző orrokról. Semmi nagyhangú dicsekvés, csak csendes, bölcs belenyugvás, dörmögős pohárfogdosás. Várjuk a reggelt, de addig is belesüppedünk az éjszaka sötétjébe, kapaszkodva a társakba, a történetekbe és az énekes hangjába. És nicsak, még mindig van egy kis viszki.
Tom Waits zenéje mélyről jövő, kivertkutya-szemű férfiszomorúság, egészséges humorral, érzékenységgel és intelligenciával megbolondítva. Nők ilyent nem tudnak csinálni, de azt tudják, ha egy férfi ilyen, akkor azt komolyan kell venni.
Ez a bluesból, jazzből és kabaréból összegyúrt zene nem azért jó, mert simára van csiszolva a vájtfüleknek, hanem mert az érdességen átsüt a hitelesség, az, hogy a kalap az énekes fején nem azért van, mert üzenni akar vele valamit, hanem mert az énekes, az üzenet és a kalap egy és ugyanaz.
Mindebből következik, hogy Tom Waitshez nyúlni módfelett nagy kihívás. Még úgy is, hogy Kiss Tibor és a Quimby sem megy a szomszédba érdeklődni, ha mélysötét színekről, őrült éjszakákról, viszkiről vagy Kurt Weillről van szó.
Szóval némi aggodalommal és két pohár viszki lecsúsztatása után indulok csütörtök este a szombathelyi sportházba, ahol aggodalmam tovább nő: 100-200 ember van jelen, a város vonzáskörzetéből: ennyien érezték, hogy itt a helyük. Ez egyrészt roppant szomorú, másrészt nem csoda, ha számításba vesszük, hogy a Quimby egyik könnyedebb dala, a Most múlik pontosan is csak szódával megy le az átlagos magyar zenei ízlés torkán.
Ha már emberek nincsenek, fehér abroszos asztalok, rajtuk lobogó gyertyák próbálják betölteni a teret a sportház nézőterén. Részint sikerül is.
Fehérbort rendelek, majd várom, mi fog történni. Az már az első számnál kiderül, hogy valószínűleg semmi rossz, mint ahogy az is, hogy hiába Kiss Tibi, Varga Livius és Frenk nevével van eladva Magyarországon a Braindogs formáció, az igazi karakter itt Ian Siegal, a brit énekes.
Az első számoknál még úgy tűnik, egy korrekt Tom Waits-tribute zenekar koncertjén vagyunk, aztán ahogy telik az idő, úgy olvad fel és össze a színpad és a nézőtér.
A Braindogs azért is nagy zene, mert megvan benne a tribute zenekarok számára kötelező zenei tudással kevert alázat. És nem akárkik alázkodnak.
Frenk és Livius eldobolgatnak hátul, Kiss Tibi ülve elpenget egy széken oldalt, és ha olykor-olykor át is veszik a színpadon a főszerepet, tudomásul veszik – Livius talán nehezebben -, hogy most vannak náluk fontosabb dolgok is.
A legfontosabb egy darabig Tom Waits és a dalai, melyekről kiderül, hogy dörmögés nélkül is megállják a helyüket, aztán ahogy merülünk bele az estébe, úgy nő nagyobbra a színpadon Ian Siegal karaktere. A közönségreakciókra lassan, de biztosan előmászik belőle és betölti a sportházat az a szent őrület, amely olyan magasságokba löki az estét, melyhez nem nagyon vagyunk hozzászokva errefelé.
Siegal figuráját jól egészíti ki a másik külföldi vendégmunkás, az osztrák Ripoff Raskolnikov, aki kalapjával, piros virágos fekete öltönyében legalább akkora mosolygó őrültnek tűnik, mint az énekes. Egyre nagyobbat szól a számok közötti taps - én meg közben kifutok a büfébe egy pohár vörösborért.
Kétszer hívják vissza őket, legalább akkora őszinteséggel, mint ahogy a zene szólt a színpadról.
Lehetne persze hosszan értekezni arról, hogy hogyan viszonyul a Chocolate Jesus hangosbeszélője Kiss Tibi munkásságához, lehetne dicsérni a többi kísérőzenészt, sorolni az elhangzott dalokat, hasonlítgatni Frenk és Livius előadását, de jobban járunk, ha egyszerűen csak örülünk annak, hogy egy ilyen koncertért nem kellett Budapestre vagy - még inkább – Bécsbe utazni.
Akinek az kell, az hallgasson persze X-Faktort, én mindenesetre otthon még találtam egy kis viszkit az üveg aljában.
Értékelés: 9/10
A Braindogs formációról itt olvashat háttérinformációkat