Focidrukkerek a szurkolói kártya és regisztráció ellen tüntettek Budapesten

2014.10.26. 18:53

A tervezettnél rövidebb, szűk félórás volt a magyar szervezett futballszurkolói táborok tüntetése vasárnap délután a budapesti Kossuth téren, a demonstráción a szurkolói kártya és regisztráció bevezetése ellen tiltakoztak a drukkerek.

    A szurkolók szerettek volna egy Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett petíciót is átadni, de ez elmaradt, mert - mint a demonstráció egyik felszólalója elmondta - írásban azt a tájékoztatást kapták, hogy erre csak munkanapon van lehetőség.

    A felszólalók egyike beszédében hangoztatta: az a céljuk, hogy töröljék el a szurkolói regisztrációt, és erről az illetékesek üljenek le velük tárgyalni.

Futballklubok szurkolói csoportjainak demonstrációja

    "Ez volt az utolsó ilyen békés megmozdulásunk, ha nincs más lehetőségünk, radikalizálódnunk kell" - mondta a szónok, aki nehezményezte, hogy szurkolói rigmusok miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétről hétre több százezer forintra bünteti a klubokat.

    Megköszönte a szurkolói csoportoknak, hogy távolmaradtak a hétvégi NB I-es forduló mérkőzéseitől. "A bojkott jól sikerült, mert a nézőszám negatív rekordot döntött" - állapította meg a nevét nem közlő felszólaló, majd a politika kivonulását követelte a magyar futballból.    

 A demonstrálók eközben "Mi vagyunk a futball!" szlogent skandáltak.

    Az MTI-hez is eljuttatott kétoldalas petícióban a szurkolói csoportok kiemelték, hogy elismerik a kormány labdarúgást érintő infrastrukturális fejlesztéseit, ugyanakkor fel akarják hívni a figyelmet az őket érintő negatív intézkedésekre.

    Szerintük a jelenlegi jogi szabályozások drukkerellenesek és ellehetetlenítik a leghűségesebb szurkolókat, akik közül emiatt egyre többen maradnak távol a stadionoktól.

    A drukkerek hangsúlyozták, hogy az őket érintő kérdésekben nincs valódi egyeztetés sem velük, sem pedig az őket képviselő érdekvédelmi csoportokkal; céljuk, hogy a döntéshozó szervek és a hatóságok, valamint a szurkolók érdekképviseleti szervei között párbeszéd alakuljon ki. A drukkerek ez utóbbi kialakításában kérték a petícióban a miniszterelnök segítségét.

    A demonstráción a szervezők becslése szerint öt-hatezren vettek részt, 15 NB I-es klub - az élvonalból csak a Puskás Akadémia hívei nem voltak jelen -, valamint az NB II-es Békéscsaba, Kaposvár, Szeged és Zalaegerszeg szurkolói.

    A drukkerek zászlóin a következő feliratok voltak olvashatók: "Mondj nemet a regisztrációra!", "Nem kell a kártya!", "Szurkoló, személyiségi jogok nélkül", "A szurkoló nem bűnöző"; zárásként a "Against modern football" (A modern futball ellen) feliratú molinót feszítették ki.

    A résztvevők - akik a Deák térről a Nádor utcán keresztül vonultak az Országházhoz - a tüntetésen a stadionokban tiltott füstbombákat is meggyújtottak, rigmusaikkal az MLSZ-t bírálták, és távozásra szólították fel a politikus klubvezetőket.

Az Index.hu videói és helyszíni beszámolója némileg eltér az MTI anyagtól:

Fotó: Szigetváry Zsolt

.