A korrupció ellen tüntettek Budapesten (fotóval)

2014.11.08. 23:56

A teljes politikai elit leváltását követelték egy budapesti korrupcióellenes tüntetésen szombaton, egy a Facebookon alakult csoport szervezésében.

    A "Világra szóló korrupció és a Jogtalanságok ellen!" címmel meghirdetett tüntetés szervezői magukat pártoktól független civilekként határozták meg és egyebek mellett egy szakértői kormány felállítását követelik. Egyikőjük, Balogh István felszólalásában azt mondta, elég volt a korrupcióból és a korrupt vezetőkből, akik adósrabszolgákat csináltak az emberekből.

A korrupció ellen tüntettek Budapesten

    "Elég a pártokráciából, elég a zsarnokságból" - jelentette ki, majd kifejtette, csak elterelésnek tartják az internetadót, amellyel szerinte a hatalom a vezetők korrupciójáról kívánja elvonni a figyelmet.

    A rendezvény másik felszólalója, Bertalan Attila szerint a vezetők megfosztották a népet jogaitól. Ezt ahhoz hasonlította, mintha a bérlő kitette volna lakásából a tulajdonost. Az elitet vulgáris jelzővel illetve azt mondta, hogy ötszázezren akarnak "tízmillió embert kirakni az országból".

    Bertalan Attila szerint a problémákat az ország egyenjogúságon alapuló újjáépítése oldhatja meg.

    A tüntetés részvevői nagyrészt megtöltötték az V. kerületi József nádor tér közepén található füves területet, a beszédek a himnusz éneklésével kezdődtek, a tömegben pedig többen kormányellenes táblákat ("Eddig tartott a blöff Viktor!") tartottak, valamint a kabinetet bíráló jelszavakat skandáltak ("Fidesz-maffia!"). A rendezvényen pártzászlókat nem lehetett látni, ugyanakkor látható volt például a Kossuth téren több hónapja tüntető Ország Gyűlése Mozgalom molinója.

    A tüntetők a beszédeket követően a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz indultak, ahol az egyik szervező által felolvasott petícióban arra kérték az államfőt, hogy azonnali hatállyal oszlassa fel a Országgyűlést.

Álláspontjuk szerint ugyanis a jelenlegi parlament alkotmányellenes választási törvény alapján állt fel, a választási törvény nem megfelelően érvényesíti az arányos képviselet elvét.

    A petíciót a Köztársasági Elnöki Hivatalban lévő őrség vette át, akik - a szervezők tájékoztatása szerint - hétfőn adják át a dokumentumot a hivatalvezetőnek.

    A demonstrálók ezután a Kossuth térre vonultak, ahol a Parlament előtt mintegy százan elénekelték a Himnuszt. Ezután a tüntetők egy része elhagyta a teret, míg többen a helyszínen maradtak, ahol ígéretük szerint három napig fognak demonstrálni.   

.