Hát nem egy nagy szám.
Addig –addig húztuk az időt, míg sikerült a kiállítás egyik utolsó napjára halasztanunk a Hősök téri látogatásunkat.
Szerencsére azt kell mondanunk, ön, kedves az olvasó, semmit sem vesztett, ha nem nézte meg az idei ARC-felhozatalt.
Katt
Katt a képre a nagyításhoz!
Az óriásplakátok többsége ugyanis a sem a jó, sem a rossz kategóriába esik. Azt kell mondanunk: érdektelenek.
Fő témák: az ország rossz helyzete, a politikai korrektség, a trafikmutyi és a stadionok. Ezek mind olyan problémák, amelyek relevánsak és beszélni kell róluk, de azt hiszem, nem így.
Egyrészt mert az összes plakátról süt, hogy melyik politikai szekeret tolják, másrészt mert ehhez hasonló ötleteket az interneten is láthatunk tonnaszám, ha megfelelő helyen keresünk.
A plakátok többsége semmi újat nem mond, és jó részük nem is különösen kreatív.
Például az "Üzenj a kormánynak" vagy a "Jelöld be ismerőseid, hova vándoroltak ki" plakátok aranyosak, és lehet rajtuk nézelődni, bogarászni, de önmagukban nem olyan ötletek, melyek nem jutnának eszünkbe, ha mondjuk nekünk kellene valamit kitalálni.
Nem túlságosan szerencsés a művek közé „csempészett” HVG vagy ELMŰ szponzori plakát sem, de ők tudják.
Az egész plakátosdit le lehet zavarni egy fél óra alatt, ha valaki nagyon belemerülne és elgondolkodna a látottakon, akkor sincs egy óránál több benne.
Mindennél többet mond, hogy hazafelé sétálva a Városligeti fasoron, a kínai és az indonéz nagykövetség kerítésére kifüggesztett képek és rendezvények fotói jobban lekötöttek bennünket, mint az egész 2013-as ARC.
J. M.