Bükfürdő: Még 50 nap a jubileumig

2012.06.29. 09:13

Június 30-án Bükfürdőn megkezdődik a visszaszámlálás, ugyanis 50 nap múlva, augusztus 19-én ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a büki fürdő.

Bükfürdő 50 éves

Június 30-án Bükfürdőn megkezdődik a visszaszámlálás, ugyanis 50 nap múlva, augusztus 19-én ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a büki fürdő. Ennek kapcsán a Büki Gyógyfürdő Zrt. 50 dolgozója az élményfürdő parkjában nyugágyakból egy 50-es számot formázott meg, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a közelgő eseményre, valamint a fürdő honlapján visszaszámláló jelzi a jubileumig hátralévő időt.

A tavalyi év nyarán szinte minden elemében megújult Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum ez idáig közel 32 millió vendéget fogadott, nevéhez, történetéhez számos csodás gyógyulás, legenda, felejthetetlen nyaralás, és élményteli kikapcsolódás fűződik. Csodatevő gyógyvize országosan kiemelt gyógyhellyé, majd Európa-szerte ismert fürdővárossá tette a mindössze 3300 fős települést. Az 1962-ben egy medencével megnyíló létesítmény mára már 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel rendelkező komplexummá bővült, amely gyógy- strand és élményfürdővel, komplett gyógyászattal, exkluzív Szaunavilággal és Medical Wellness Centrummal áll a vendégek rendelkezésére.

Bükfürdő 50 éves

A fürdő az 50 éves évforduló alkalmából 4 napos jubileumi hétvégével készül, amely 2012. augusztus 17-20. között kerül megrendezésre, protokolláris és vendégszórakoztató programok keretében.

A vendégeket változatos programok várják a hétvége során: csúszdaverseny, Henna festés, vízitorna, kincskereső, Recept-túra, éjszakai fürdőzés-Tropical show, tűzijáték, Xbox, koktélbár, filmvetítés, fényjáték, néptánccsoportok, tűzoltó bemutató, történelmi bemutató, búvárkodás, bűvész, ügyességi versenyek, modern tánccsoportok, népdalok, Zumba show, Zorb, játszóház, arcfestés, zászlóforgatók, gyermek műsor, szkander verseny, népi kézműves udvar, hastánc, íjász bemutató.

Ezen kívül a fürdő a jubileum napján 50 szolgáltatást 50% kedvezménnyel biztosít, valamint egyéb szolgáltatók is akciók biztosításával csatlakoznak a jubileumi programokhoz. A hétvége neves fellépői Muri Enikő, az X-Faktor felfedezettje és Benkő László, billentyűs, zeneszerző, a szintén 50 éves Omega tagja lesznek. A Szombathelyi Rádió pedig élő kívánságműsort sugároz a gyógy- és élménycentrumból.

Az 50 éves jubileumhoz kapcsolódóan a fürdő, a település és a TDM is egész évben számos akcióval, programmal kedveskedik a Bükfürdőre látogatóknak.

A részletes programok megtalálhatók a www.bukfurdo.hu honlapon.


 

.