Büki Ünnepi Napok programjai a hosszú hétvégére (2013. augusztus 16-20)

2013.08.13. 09:57

A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár változatos programokkal készült az augusztusi hosszú hétvégére.


2013. augusztus 16-án,  pénteken

Nyitásként 16-án, pénteken a János Vitéz című daljátékot láthatja a közönség a Művelődési Központ Színháztermében.
A büki származású Eredics Béla szervezésében és közreműködésével fiatal művészekből álló társulat 2009 óta vesz részt a Büki Nyár programsorozaton. Tagjai fiatal operaénekesek, zenészek. Művészeti vezetőik: Bodrogi Éva, Köves Péter operaénekesek és Dr. Hegedüs Gönczy Katalin zongoraművésznő.  

Színes repertoárjuk a klasszikus operától, chansonokon keresztül népszerű operettekig ível. Előadásukban hallhatta a büki közönség többek között Mozart: Figaro házassága című vígoperáját, vagy a BudaPesti mesék elnevezésű chanson-, és operett estet. Idén Petőfi Sándor 190., Kacsóh Pongrác születésének 140. évfordulója apropóján tűzték színpadra és dolgozták fel a János Vitéz című daljátékot Bodrogi Éva rendezésében.
Az előadás este 8 órakor kezdődik, a belépő 700.- Ft.


 
2013. augusztus 17-én, szombaton

17-én, szombaton este 9 órától a Fáraó együttes prezentálásában egy jó hangulatú utcabálon vehetnek részt az érdeklődök a Művelődési Központ előtti füves területen.


 
2013. augusztus 18-án, vasárnap

Vasárnap 18-án, 20.00 órától a Fölszállott a páva című tv műsor döntőseinek és vasi résztvevőjének műsorát tekinthetik meg a Sportcsarnokban, közreműködik Kubinyi Júlia népdal énekes, Berecz István néptáncos, a Rába Néptáncegyüttes Győrből, valamint a NYME-SEK Szökős Táncegyüttese.
A rendezvényre a belépés díjtalan.


 
2013. augusztus 19-én hétfőn

19-én, hétfőn a könnyedebb szórakozásé lesz a főszerep. Az Ocho Macho és a Kowalsky meg a Vega zenekar ad koncertet a Sportcsarnokban.
Kapunyitás 7 órakor, a belépő elővételben 1.400.- Ft, a helyszínen 1.800.- Ft, jegyelővétel a Művelődési Központban lehetséges péntek délig.



2013. augusztus 20-án, kedden

Az augusztus 20-i ünnepi programok már délelőtt elkezdődnek.
Reggel fél 9-kor indul a Piroska Hoteltől a Büki Mesevonat a Szamóca színházzal, melynek végállomása a Koczán-háznál lesz, ahol Csipi-Csupi Bábszínháza szórakoztatja a legkisebbeket. Érkezik Inci-Finci bohóc is interaktív játékával, közben a Bütykölő játszóház is várja a gyerekeket, 11 órától pedig a Kolompos együttes szórakoztatja a nagyérdeműt.


Délután 2 órától Ünnepi Képviselő-testületi ülés kezdődik, melyen Császár Angéla Jászai Mari-díjas, Érdemes művész mond ünnepi beszédet.
A nap fénypontjaként pedig a Sziget Színház előadásában a Honfoglalás című rockopera kerül bemutatásra a Sportcsarnokban, este 8 órától, melyet a zárásként tűzijáték követ.
A nap minden programjára ingyenes a belépés.

.