Hirdetés

Yoko Ono feldolgozta az Imagine-t új lemezén

2018.10.22

Yoko Ono feldolgozta az Imagine-t új lemezén

Hirdetés

Az Imagine című John Lennon-dal feldolgozása is szerepel özvegye, Yoko Ono jövő héten megjelenő albumán, a Warzone-on. Az új verzióban egy templomi orgona kíséri Ono hangját.

 "John örülne, hogy megcsináltam. Az új lemez dalai közül az Imagine volt az egyetlen, ami miatt ideges voltam, mert a számot az egész világ ismeri és számolhatok a kritikákkal. Mégis azt hiszem, nagyon fontos volt, hogy elkészüljön, az idegesség másodlagos"

- fogalmazott Yoko Ono a BBC-nek.
 Hozzátette: élvezte a munkát, fontosnak érezte az Imagine új változatban történt megjelentetését, ezért mindent elkövetett, hogy jó legyen a végeredmény.
 

A 85 éves, japán származású Yoko Ono Warzone című munkája, amely erősen politikai indíttatású, csak néhány héttel fogja követni John Lennon legendás albuma, az Imagine múlt pénteki újramegjelenését. Az Imagine című dalt 1971-ben rögzítette az ex-Beatle, a producer John, Yoko és Phil Spector volt.

"Különleges időszak volt, mindketten egy jobb világról álmodtunk. Amikor befejeztük, egymásra néztünk és csak annyit mondtunk: valóban megcsináltuk?"

- idézte fel Yoko Ono, aki tavaly óta hivatalosan is az Imagine című dal társszerzője.
 

John és Yoko hét albumot készített együtt, mielőtt a 40 éves Lennont 1980 decemberében egy őrült meggyilkolta lakhelyük, a New York-i Dakota ház előtt.
    A rock and roll egyik leghíresebb párja 1969-ben, a vietnami háború idején Amszterdamban egy szállodai szobában két héten át az ágyában tüntetett látványosan a békéért.
    "Örülök, hogy az emberek manapság egyre többet gondolnak a békére. Akkoriban számos alkalommal elmondtuk, mennyire fontos a béke, és úgy érzem, sikerrel tettük" - idézte fel Ono.