Csipkerózsika balett az MMIK-ban (2012. június 23.)

2012.06.19. 19:36

Veres Anett tanítványai adják elő a Csipkerózsikát Szombathelyen, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban, 2012. június 23-án szombaton 16 órakor.

A fiatal balettoktató 2010 júniusában, Budapesten, a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerezte meg diplomáját.

Veres Anett nyolc évesen Miskolcon kezdett klasszikus és jazz balett alapokat tanulni, ritmikus sportgimnasztikai elemekkel és eszközökkel (pl. labda, karika, szalag) ismerkedni. Tanulmányait Nyíregyházán folytatta, középiskolásként, csapatban több országos táncversenyen vett részt, ahol sikeres eredményeket értek el.

Főiskolás évei alatt lehetősége nyílt több ismert és elismert koreográfustól, táncművésztől, táncpedagógustól tanulni, illetve számos tánctechnikát elsajátítani, ilyen például a klasszikus balett, a jazz, a limón, a graham, a kontakt improvizáció. Tanárok, akik segítették Veres Anett szakmai fejlődését: Barta Dóra, Lőrinc Katalin, Gál Eszter, Bozsik Yvette, Oláh Csilla, Szigeti Oktávia.

Veres Anett azt vallja, jelenlegi tanítói a kis tanítványai, hiszen ahogy a mondás is tartja, „tanítás közben az ember maga is tanul”.

Vezetésével alakult meg két évvel ezelőtt az „Anette Balett” Tánc- és Mozgásművészeti Iskola, ahol a klasszikus balettot, a sokak szerint merev és szigorú szabályrendszerbe foglalt táncműfajt igyekszik megszerettetni a gyerekekkel – játékossággal és sokszínű feladatokkal téve érdekessé és izgalmassá számukra, annak érdekében, hogy mozgáskultúrájuk egész életükre kiható, valódi fejlődésen mehessen át. A tánctanításon 3-9 éves korig vesznek részt a gyerekek, különböző korosztályokra bontott foglalkozásokon.
 

.