Hirtelen jött ötlettől vezérelve nosztalgiabérlés történt.
Nőm már napokkal korábban masszív nyomás alá helyezett, hogy nézzünk ki hétvégén az AlteRábára, de én ellenállok, távolságot, benzinpénzt és önismétlést emlegetek a bajszom alatt.
Itthon maradunk, de érzem, elő kellene rukkolnom egy alternatív programmal: „Mi lenne, ha kimennénk csónakázni?” – kérdem? „Hát nem is tudom” – jön a bizonytalan válasz, érzékeltetve, hogy az ötlettel nem szereztem meg a maximális pontszámot.
Szombaton a délutáni szieszta után gyalog vágunk neki az útnak, a romantika az romantika.
Csalódás a Csónakázótó szigete.
Egy évvel ezelőtt egyetértettünk azzal, hogy kiirtották a dzsungelt, most viszont igencsak lepangott az egész. Törött padok, gondozatlan sétautak, vágatlan fű, a virágok teljes hiánya. Még szomorúbb, hogy mindez nem pénzkérdés. És ha már pénz: korábban azt mondták, ez év végéig 750 milliót költenek a környékre. Úgy tűnik, ebből nem sok minden lesz.
Ennyi pénzből egyébként tényleg alaposan fel lehethetne turbózni a területet, még akkor is, ha tudjuk, mennyire hatékonyan és ésszerűen jutnak célhoz a pályázati pénzek. Ha pedig nem stadionra, hanem mondjuk Szombathely rekreációs lehetőségeire költenénk 10 milliárdot, hosszú távon még akár vissza is jönne belőle a pénz, mert ilyen adottságokkal (nyugalom, zöld terület, strandok stb.) kevés város rendelkezik.
No, de előre a csónakházhoz, ahol szabad vízibicikli és csónak van elég. Egyetlen segítőkész alkalmazott látja el a pénztárosi, csónakmesteri stb. szerepet.
A bérlés egy órára 950 forint (Szent Márton kártyával 800), ami korrekt árnak tűnik.
Egy perc múlva már lelkesen evezek. Öt perc múlva a nőm megjegyzi, hogy barátnőket valószínűleg romantikusabb idehozni, mint feleségeket.
Szó, mi szó, aki csónakkal csónakázik a szombathelyi Csónakázótón, az megrázó élményekre ne számítson. Kérdés, persze, szükségünk van-e állandóan megrázó élményekre, vagy megelégszünk kisebb tapasztalatokkal is.
Olyanokkal például, hogy a kiskacsák kíváncsian közel jönnek a csónakhoz, vagy hogy a tavi„szökőkút” vízsugara szivárványt rajzol ki.
Nézegethetjük persze a többi romantikus csónakost, vagy éppen azt a fiatal társaságot, akik alámennek a vízpermetnek, és a lányok vizespóló-hatással örvendeztetik meg a társaság hímnemű tagjait.
Olyan 20-25 perc múlva már a mérsékelt, kezdeti izgalmak is elmúlnak, ha lenne valami büfé vagy akármi, biztosan kimennék egy hideg italért, merthogy még vígan 30 fok felett van a hőmérséklet. Ilyen komoly infrastruktúra azonban nincs a szigeten. (Ahogy vécé is csak a gyaloghíd túlsó oldalán van.)
Így hát – ha már egyszer befizettük az egy órát - még evezek ide-oda, néha egészen közel a partokhoz, a horgászok nagy örömére.
Aztán csak letelik az idő, a kikötőhöz irányítom a csónakot a fixre állított evezőkkel.
Ennyi most elég volt a romantikából.