Hat év után helyreállítják a Torna-patak gátját

2016.04.22. 15:01

A vörösiszap-katasztrófát követően gyengült meg.

Megemelik és megerősítik nyárra a Torna-patak gátját, amely a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás miatt meggyengült - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Devecserben.

Kovács Zoltán elmondta, hogy 1,6 kilométer hosszan, 6 ezer köbméter föld megmozgatásával állítják helyre a Torna-patak gátját, és így biztonságban lesz a korábbi villámárvizeknek kitett mintegy 10 hektárnyi terület.

A medererősítést állami forrásból végzik el mintegy 35 millió forintból, a munkálatok befejezési határideje július 30. - közölte.

Az államtitkár emlékeztetett arra: a vörösiszap-katasztrófa után, 2011-ben elvitték a területről a szennyezett földet, ennek következtében a gát alacsonyabb lett.

A patak a katasztrófa utáni napokban 2010-ben


A térségben gyakoriak a villámárvizek, ezek amilyen gyorsan megérkeznek a környező hegyekről, dombokról, olyan gyorsan távoznak is, de jelentős pusztítást hagynak maguk után - mondta Kovács Zoltán, hozzáfűzve, hogy ezért van nagy jelentősége a meder megerősítésének.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a patak élővilága már a katasztrófát követő esztendőben teljesen helyreállt.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.   

árvízDevecser
.