Dolgozatok (jegyzet)

2012.04.03. 18:20

Az ország abban a szerencsés helyzetben van, hogy nincs más dolga, mint egykori szakdolgozatokat ásson elő.

Ettől lesz fasza minden.

Először a HVG.hu gondolta úgy, hogy utánanéz, Schmitt Pál miből és hogyan doktorált 20 évvel ezelőtt - nyilván a munkatársaknak sok szabadideje volt a szerkesztőségben -, most pedig Gyurcsány Ferenc szakdolgozata körül merültek fel kételyek.

Schmitt Pál egy kedélyes, felszínes, naiv, de jóindulatú ember, aki a szó klasszikus értelmében természetesen nem volt alkalmas köztársasági elnöki posztra, de Magyarországon már rég nem értelmezhető a klasszikus mint jelző.

Politikailag odatették és kész, most pedig politikailag leváltották. Nálunk ez a nemzet feletti államelnökök sorsa. Elegánsabb lett volna persze, ha nem várja meg a végjátékot, de hát az elegáns jelző is ismeretlen a magyar politikában.

Minthogy ahelyett, hogy fontos és értelmes dolgokkal foglalkoznánk, most itt dagonyázunk a trágyában.

A baloldal megkavarta a szart, mondhatni, és most örül, hogy büdös van. Szívjuk le jó mélyre, a miénk, ingyen van.

A szar azonban láthatóan tovább keveredik. Most éppen Gyurcsány Ferenc levitézlett egykori miniszterelnök a célpont.

Kicsit álljunk meg és gondolkodjunk: tényleg az a legfontosabb most, hogy politikusaink milyen szakdolgozatokat írtak anno. Nagyjából mindannyian sejtjük, milyen szakmai és szellemi teljesítmény állhat mögöttünk.

Ez a doktori és a szakdolgozat izgalmas egy lejtő, mindenki tud pikáns történetet arról, hogy ki és hogyan, így ha elindul a lavina, nem lesz megállás. Elleszünk ezzel a kérdéssel egy darabig.

Valaki előáshatná például az enyéimet is, merthogy van belőle kettő. Ha valaki nagyon megpiszkálná az elsőt, kiderülne, hogy a bíráló bizottságból senki nem látta azt a filmet, amiről írtam.

Akkor lenne csak nemulass.

.