Dr. Kádár Annamária előadása az MMIK-ban (2012. szeptember 18.)

2012.09.17. 09:33

Szombathely, MMIK, Ady tér 5.

Varázslatos előadás a szeptember 18-án 19 órakor kezdődő Nyitott Akadémián.

A nehézségek legyőzése a mese erejével - és a Mesepszichológia szerzőjével

 

Akik valaha látták-hallották élőben is, Prof. Dr. Bagdy Emőkéhez hasonlítják a kirobbanó temperamentumú, csupa derű, csillogó intellektusú Kádár Annamáriát. Az Erdélyben élő pszichológus-egyetemi tanár néhány hónap alatt szerzett országos népszerűséget Mesepszichológia című könyvével, melyet a szakma és a nagyközönség is azonnali klasszikusnak ítélt. Személyesen is találkozhatunk a karizmatikus szakemberrel, akinek előadásait országszerte vastapssal jutalmazza a közönség, és megtudhatjuk tőle, hogyan segítsünk magunkon a mesék mágikus erejével.

 

Rövid idő alatt lett a Nyitott Akadémia egyik legnépszerűbb előadója és szerzője Dr. Kádár Annamária, a marosvásárhelyi pszichológus-egyetemi tanár, akinek könyve hónapok óta elmozdíthatatlan a sikerlisták élmezőnyéből. A Mesepszichológia ráadásul azon ritka művek egyike, amelyek nemcsak a nagyközönségnek, de a szakembereknek is tetszenek, és olyan nevek elismerését vívta ki, mint Bagdy Emőke, Vekerdy Tamás vagy Winkler Márta. A népszerű ismeretterjesztő könyv titka (izgalmas témáján túl) talán az, hogy a szerző nagyon közvetlen stílusban és lebilincselően érdekesen képes mesélni - nem fölényes tanárként, hanem örömmel, élvezettel, valódi lelkesedéssel. Mivel a gyermeki kíváncsiság és rácsodálkozás képességét tudósként és gyakorló szakemberként is meg tudta őrizni, könyve egy varázslatos utazás a mesék világában, ahol szinte észrevétlenül tanuljuk meg, miként fejleszthetjük gyermekeink érzelmi intelligenciáját, hogyan segíthetünk nekik feldolgozni a csalódásokat, veszteségeket, milyen módon csillapíthatjuk szorongásukat, agressziójukat. Ezt segíti az a tíz, a szerző által írt mese is, amelyeket a szülők visszajelzései szerint imádnak a gyerekek.

 

Kádár Annamáriát pedig minden jel szerint a felnőttek is imádják - a budapesti Nyitott Akadémián Müller Péteréhez és Pál Feriéhez hasonló vastapsot kapott, a nézők alig akarták leengedni a színpadról. A belőle áradó energia, derű és életszeretet önmagában is gyógyító hatással bír, a téma, ahova bevezet, pedig valóban a csodák birodalma.

A mesepszichológia és a meseterápia bármely életkorban komoly segítséget jelenthet a nehéz helyzetek, lelki elakadások, fájdalmas élmények feldolgozásában. A meséknek ugyanis mágikus funkciójuk van - nemcsak a tudatra, hanem a tudattalanra is hatnak, és segítenek, hogy rátaláljunk belső erőforrásainkra.

Csak azok az archaikus mesék maradhattak fent, amelyek bizonyos ősi tudást és tapasztalást tükröztek, s ezek iránymutató, gyógyító üzenetét mi is megfejthetjük. A mesék ugyanis mindig valami olyan történésről szólnak, ami az élet működését, folytatását veszélyezteti, a mesehősök pedig megmutatják azokat az utakat, amelyek kivezetnek az adott problémából, vészhelyzetből. Minden élethelyzetnek van egy mesei párja, s ha rátalálunk, az erőt ad az első lépések megtételéhez, vagyis kimozdít a holtpontról. Ebbe a különös, misztikus világba kalauzolja Dr. Kádár Annamária azokat, akik meghallgatják előadását.

 

A helyszínen felállított standon sok más, pszichológiai témájú mű mellett kedvezményes áron megvásárolható lesz a Mesepszichológia című könyv is, melyet a szerző kérésre szívesen dedikál.

 

Az előadásra jegyek kaphatók a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban.

Kezdés: 19 óra

További információ: 94-312 535

.