Kiderülhet, hogy vezérelni tudják az öregedés mechanizmusát

2022.03.13. 12:02

Újabb remény arra, hogy késleltethető az elkerülhetetlen.

Az ELTE és Semmelweis Egyetem kutatóinak elemzése szerint a DNS-lánc átkapcsolható úgy, hogy 5-6 évvel fiatalabb biológiai életkornak megfelelő állapotba kerülhessen az úgynevezett metilációs mintázat szerint. Az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék és az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoport munkatársai számos, nyilvános adatbázis információit elemezve azokat a sejtmechnizmusokat vizsgálták, amelyek óvatos hangolása az öregedés molekuláris folyamatait, és ez által a biológiai életkort befolyásolhatják.

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóinak közreműködésével készült elemzés a PLOS Computational Biology című szaklapban jelent meg - közölte az MTI-vel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) Sajtóosztálya pénteken.

A kor előrehaladtával testünkben különböző változások zajlanak. A kisgyermekeknek például kihullik a tejfoguk és tartós fogak nőnek helyettük, a kamaszoknál beindulnak a nemi érés folyamatai, majd később megáll a növekedés, a bőr ráncosodni kezd és a regeneráló folyamatok is lelassulnak. Az utóbbi évtizedek kutatásai során kiderült, hogy ez nem csupán a szervezet elhasználódása, "kopása" - olvasható az összegzésben.

A változásokat jelentős mértékben meghatározza a sejtjeinkben lévő molekuláris program, melynek központi eleme a DNS-lánc - írják, hozzátéve, hogy a DNS-láncban van kódolva mindaz, ami az egyes átalakulásokhoz, biológiai folyamatok elindításához és végrehajtásához szükséges. Ahogy telnek az évek, a DNS különböző részein tárolt "program kódok" válnak aktívvá vagy kapcsolódnak ki. Ezekben a ki/be kapcsolási folyamatokban fontos irányító szerepet játszanak az úgynevezett metilációs jelek. Ha a DNS-lánc egyes részei metilálódnak, akkor az adott DNS-szakasz által kódolt gének aktivitása megváltozik, és így beindulnak vagy leállnak egyes biológiai folyamatok.

A beszámoló szerint a vizsgálatok nagyon erős összefüggést találtak az életkor és a metilációs mintázat között; a metilációs mintázatból pár év pontossággal meghatározható az életkor. A kutatók azonban úgy vélik, a szoros összefüggés nem jelent feltétlen okozati kapcsolatot.

"Például a fejünkön lévő ősz hajszálak aránya erősen korrelál az életkorral, de minden bizonnyal az öregedés eredménye az őszülés, nem pedig fordítva. Viszont a metilációról számos esetben bebizonyosodott, hogy úgy nevezett +epigenetikai+ vezérlő funkciója van" - mutattak rá. Ezért az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóiban felmerült az az ötlet, hogy a metilációs "DNS-kapcsolók" állapotának optimális átbillentésével befolyásolható lenne az öregedés folyamata.

"A DNS-lánc nem egy egyszerű kapcsolótábla, ahol az egyes pozíciók egymástól függetlenül kapcsolhatók. A folyamatok egy komplex összecsatolt hálózatot alkotnak, ha az egyik átbillen, akkor egy másik is átkapcsolódhat. A kutatók elméleti eredménye rámutat, hogy a DNS-lánc egy irányítható rendszer, és legalább az elvi esélye megvan annak, hogy a testünkben zajló biológiai folyamatokat néhány évvel fiatalabbnak megfelelő metilációs állapot irányába lehessen kapcsolni" - írják.

Az első elméleti eredmények szerint a DNS-lánc metilációja egy stabil konfigurációba kapcsolható át úgy, hogy a testünk 5-6 évvel fiatalabb biológiai kornak megfelelő állapotba kerülhessen a metilációs mintázat szerint. Hogy ez az átkapcsolás valóban elvégezhető-e, azt kísérletekkel kell majd igazolni vagy cáfolni - áll a közleményben.

.