Hirdetés

Hamarosan átadják a Soproni Gyógyközpont új diagnosztikai tömbjét

2014.10.03. 17:49

A város történetének egyik legnagyobb beruházása az épület berendezése után fogadhat majd betegeket.

Hirdetés

Hatalmas szakmai és médiaérdeklődés övezte a mai sajtóbejárást Sopron új diagnosztikai tömbjében. Az 5 milliárd forintos épület körüli munkálatok még 2013-ban kezdődtek, azóta egyszer már megmutatták a sajtónak 2014 nyarán, akkor azonban még gyakorlatilag csak a falak álltak.

Ma már egy impozáns és modern épület előtt gyűltek össze az öltönyös, köpenyes és fényképezős emberek.

A Soproni Gyógyközpont új diagnosztikai tömbje

Ahogy előző alkalommal, úgy most is az építés projektvezetője, Kenyeres Bertalan, valamint a Soproni Gyógyközpont egykori főigazgatója, Dr. Molnár Ágnes kalauzolta végig az érdeklődőket az építményen. A körbejárás előtt egy rövid szakmai összefoglaló hangzott el, amelyben ismertették a diagnosztikai tömb funkcióit és részeit.

Mint ahogyan arról lapunk legutóbb beszámolt, az épület számos újítást, fejlesztést ígér, amely jelentősen javíthatja a térség betegeinek egészségügyi helyzetét.

Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, ide kerül a gasztroenterológia, a neurológia, az endoszkópos laboratórium, a vérvétel, valamint a terhes gondozás és a nőgyógyászati szakrendelés is.

Az épületet földalatti alagutak kötik össze a többi szárnnyal.

Mint megtudtuk, a Soproni Gyógyközpont 2013 után két nappal ezelőtt másodszorra is elnyerte (az országban egyedülálló módon) a Medicica TOP 200 kiadvány Kiváló Kórház címét, amely szakmai szemmel igen csábító lehet, hiszen mint elhangozott, több orvos is az ország különböző pontjairól folyamatosan érkezik és kezd praktizálni a kórházban.

Körbejárva a tömböt valóban szembetűnő változást tapasztalhatunk. A festett falak, az új járólap, a már működő világítás, az új nyílászárók és a kiépített betegszállító alagút mind azt sugallják, a betegek hamarosan ide járhatnak gyógyulni. Minden tér tágas és világos, a bemutató kedvéért berendezett szoba megfelel a 21. század kívánalmainak vidám, színes fürdőjével, nagy ablakaival és modern, Amerikából hozatott ágyaival.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projekt a műtők berendezése, az informatikai eszközök beépítése és az egyéb berendezések elhelyezése után fejeződik be.

Galéria