Egy meg nem nevezett vevő 6,5 milliárd forintot ad a győri honvédségi ingatlan-együttesért

2010.06.15. 18:59

Bruttó 6,5 milliárd forintot ajánlott a nyertes ajánlattevő a Győr keleti részén található honvédségi ingatlan-együttesért, amelynek területén ipari övezet jöhet majd létre.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a nyertes pályázó bruttó 6,5 milliárd forintot ajánlott, de a nyertes ajánlattevőt csak a szerződés aláírását követően nevezik meg. Az MNV az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezte, hogy az adásvételi szerződést hamarosan megkötik.

A Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő három ingatlan közel 150 hektár területű, s a Natura 2000 természetvédelmi területen fekszik. Értékét már jelezte az is, hogy a pályázati kiírásban egymilliárd forint ajánlati biztosítékot kért az MNV.

A pályázatot előzménye az, hogy a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség Győr környezetében nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű beruházás megvalósításához keresett alkalmas területet.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése pedig 2010 februárjában határozatban támogatta az ingatlan-együttes területének belterületbe vonását és ipari övezetbe sorolását.
 

.