A brit újságíró néhány kalapácsütéssel annyira fején találja a szöget, hogy az pillanatok alatt a helyére kerül.
Bár a hazai médiát láthatóan jobban érdeklik a gyorsfogyasztásra szánt kiskaliberű műsztárok vagy ha Somogyaszalón késelésbe torkollik egy kocsmai vita, a világsajtóban azért Dunát, sőt Amazonast lehetne rekeszteni azokkal az írásokkal, amelyek a 2008-as, illetve a most kibontakozó újabb gazdasági válsággal foglalkoznak.
Többségük ugyanazokat a kliséket ismétli, de a közelmúltban a kezembe akadt a London Evening Standard egyik írása, amely néhány kalapácsütéssel annyira fején találja a szöget, hogy az pillanatok alatt a helyére kerül.
Ráadásul ezek a kalapácsütések úgy hangzanak, mintha csak valaki a kezemből vette volna ki a kalapácsot, és azt a bizonyos szöget pont úgy és oda verte be a fába, mintha csak az én kívánságomat akarta volna teljesíteni.
Szóval Anthony Hilton írásával először is kicsit megnyugtat mindenkit, hogy az augusztus már csak ilyen tré szokott lenni a tőzsdéken. Ennek részben az az oka, hogy a nagymenő tőzsdefigurák ilyenkor mennek szabadságra, a helyettesként beugró tapasztalatlan ifjak meg hajlamosak elcseszni a dolgokat. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kapnak a tőzsdei kereskedésben a számítógépek. Azok meg nem sokat gondolkodnak, ha emelkednek az árak, akkor vesznek, ha esnek, akkor eladnak.
Egy kis hupka miatt tehát nem kell kiugrani rögtön az ablakon.
Ennél sokkal fontosabb és aggasztóbb a világgazdaságban az, amit Hilton „tektonikus mozgásnak” nevez.
Ezek szerint a gazdasági hatalom éppen átvándorol nyugatról keletre, de a nyugati emberek vágyai és elvárásai egyelőre nem alkalmazkodtak ehhez a tényhez.
Az átlagos választópolgár előtt a nyugati egyensúlyvesztése és a keleti felemelkedés mindezidáig lényegileg rejtve maradt, mivel a kormányok és az egyének is kölcsönöket vettek fel, hogy fenntartsák korábbi életszínvonalukat. Kicsit hasonlóan azokhoz a munkanélküliekhez, akik egy darabig fenn tudják tartani a látszatot, hogy nincs baj, de aztán beleütköznek a bankszámla hitelkorlátaiba.
„Fájni fog” – mondja a jegyzetíró, aki idézi egy kutatóintézet tanulmányát, akik szerint a britek az elkövetkezendő évtizedekben az életszínvonal 25 százalékos zuhanásával számolhatnak. A gondot nemcsak az olcsó ázsiai munkaerő jelenti majd, hanem hogy a keletiek nagyobb rész kérnek majd a föld olaj- és a nyersanyagkincséből is.
Mindezek ellenére idáig a politikusok és a piacok hajlamosak voltak hinni a csodákban, hogy minden rendbe jön, visszatér a növekedés, megoldódnak a problémák, lesz majd megint pénz, lerendezzük a régi számlákat, és majd megint lehet kölcsönkérni az új vásárlásainkra.
Csakhogy az utóbbi hetekben a piacokon pont az a hit látszik elpárologni, hogy a politikusok képesek megbirkózni a válsággal, erre ékes bizonyíték az amerikai és az európai tehetetlenkedés. Így kénytelenek szembenézni azzal, hogy nincs dúsgazdag nagynéni a láthatáron, a hitelek egy részét nem fogja visszafizetni senki, és valakik nagyon sok pénzt fognak veszíteni.
A mostani nagy zuhanásnak nemsokára vége lesz, visszatér a nyugalom, de a héttérben zajló folyamatok változatlanul zajlanak, és a baj pont ugyanakkora lesz, mint volt.
Minél több ember ismeri fel ezt, annál nagyobb az esélye, hogy cselekszünk valamit – írja Anthony Hilton.