Egyensúlyjavító cselekvési tervet fogadott el a Zala Megyei Önkormányzat

2011.07.15. 12:14

Az oktatásban dolgozók létszámának csökkentésével, kevesebb kulturális rendezvény megtartásával és az ingatlanok eladásából származó bevételek növelésével kívánja rendezni anyagi helyzetét a Zala Megyei Önkormányzat, amely pénteken fogadta el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése kapcsán készült cselekvési tervét.

A több más témát is tárgyaló rendkívüli megyegyűlésen Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke elmondta: az elmúlt években sem fűnyíróelven, hanem racionális döntésekkel igyekeztek olyan intézkedéseket hozni, amelyek rendezik a megye gazdasági helyzetét. Ennek köszönhető, hogy az ÁSZ jelentése után sincs szükség nagyon jelentős lépésekre - tette hozzá.

A szocialista képviselők által is támogatott, sőt dicsért előterjesztés részletesen bemutatta, hogy 2004-től milyen gazdasági döntéseket hozott a megye önkormányzata és milyen további teendőket kell figyelembe venni a 2012-es költségvetés készítésekor.

Az ÁSZ azt javasolta, hogy készítsenek cselekvési, intézkedési tervet, újabb bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedések elrendelésével, beruházások és más kötelezettségek felülvizsgálatával, tartalékok képzésével, méretgazdaságos intézményi struktúrát eredményező döntések meghozatalával a pénzügyi egyensúly mielőbbi biztosítása és fenntarthatósága érdekében.

Mint az előterjesztésből kiderül, Zala megye bevételei a 2004-es 8 milliárd forintról erre az évre 5,6 milliárd forintra csökkentek, a központi költségvetésből származó források és az illetékbevétel mérséklődése miatt.

A cselekvési terv keretében elfogadott intézkedési lehetőségek között szerepel, hogy a megye által fenntartott oktatási intézmények dolgozóinak a létszámát csökkenteni szükséges a mérséklődő gyerekszám miatt. Az egészségügyi és szociális ágazatban intézmények összevonására és azok működésének további racionalizálására van szükség, kulturális területen pedig például tovább kell csökkenteni az intézmények alapvető működését nem veszélyeztető tevékenységek, rendezvények számát.

A Zala Megyei Önkormányzatnál az ingatlanértékesítésből származó bevétel növelését is fontosnak tartják, s az előterjesztés leszögezi, hogy a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben akár csak egy-egy ingatlan értékesítése is már segítségül szolgálhat a remélt költségvetési egyensúly megvalósításának folyamatában.
 

.