200 millió forintot kapott felújításokra a szombathelyi egyházmegye

2015.07.08. 10:22

Tegnap jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben.

A kormány „egyetért azzal, hogy a 2015. és a 2016. évben a Szombathelyi Egyházmegye – felújítási munkálatai és a kapcsolódó fejlesztések elvégzéséhez –, összesen 200,0 millió forint támogatásban részesüljön” – olvasható a keddi Magyar Közlönyben.

A határozat egyben felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a fenti célra az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében a 2015. évi központi költségvetés terhére 94,0 millió forintot a 2016. évi központi költségvetés terhére a szükséges további 106,0 millió forintot biztosítsa.

200 millió forintot kapott felújításokra a szombathelyi egyházmegye

Czika László fotói tavaly ősszel készültek az akkor felújítás alatti szombathelyi székesegyházról.


Hogy pontosan mire költi majd az egyház a pénzt, arról nem szól a rendelet, de minden bizonnyal összefüggésben van a tavaly bejelentett Szent Márton-évvel.

Puskás Tivadar szombathelyi polgármester akkor egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy városba mintegy  8 millárd forint érkezik majd az eseménysorozat kapcsán, melynek egy része egyházi beruházás.

Ennek részleteiről itt olvashat.

A közlönyben megjelent kormányrendelet egyébként egymilliárd forintnyi támogatást ad Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegyének. Ők is felújítási munkákra, illetve a kapcsolódó régészeti feltárások elvégzésére kapják a pénzt.

.