Együttműködés a romákkal Vas megyében is

2011.06.01. 14:52

Együttműködést írt alá a megyei közgyűlés a roma önkormányzattal és a kormányhivatallal. Lesz ingyen palánta és eboltás a rászorulóknak. Közmunka program is indul.

Együttműködést írt alá a megyei közgyűlés a roma önkormányzattal és a kormányhivatallal. Lesz ingyen palánta és eboltás a rászorulóknak. Közmunka program is indul.


Szerdán a Megyeháza címertermében a Vas megyei Kormányhivatal, a Vas Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Vas Megyei Önkormányzat tisztségviselői  – az előző évhez hasonlóan – „Együttműködési megállapodást” írtak alá ünnepélyes keretek között. 
 
Az eseményen jelen volt Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott, Avas Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója, Horváthné dr. Sélley Erzsébet, a Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának igazgatója és Dávid Attila, a Vas Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

Kovács Ferenc bevezetőjében elmondta, az évek óta rendszeresen megkötött megállapodás olyan konkrét hétköznapi dolgokat érint, mint a hátrányos helyzetű családok számára nehezebben megfizethető szolgáltatások igénybe vétele, pl. eboltás, de tartalmaz lehetőséget ingyenes palántákhoz jutásra, tanácsadásra is.

Harangozó Bertalan üdvözölte az együttműködést és reményét fejezte ki, hogy a megállapodással is előbbre jutottunk a társadalmi integráció területén.

Dávid Attila kicsi, de fontos lépésnek nevezte a megállapodást és úgy ítélte meg, hogy az ilyen megállapodások sora végül ahhoz vezet, hogy a hátrányos helyzetű emberek sorsa jobbra fordul a régióban és az egész országban.

Horváthné dr. Sélley Erzsébet már a konkrétumokat sorolta. A megállapodás pályázatírási segítséget, támogatást növénytermesztési tanácsokkal, ingyenes eboltást, ingyenes palántákhoz, vetőmaghoz jutást tartalmaz vállalkozói felajánlásokkal.

Elhangzott az is, hogy a kormány ismét indítja közmunkaprogramját parlagfű mentesítésre a hátrányos helyzetű kistérségekben mintegy 410 millió forint értékben.

.