„Elnézést ezekért a képekért, de világosabban beszélnek az éhező zimbabwei emberekről, mint bármely politikus” – írja címében a Daily Mail.
„Számunkra szomorú látvány, ahogy a hatalmas hímelefántot leteríti az időskorú végelgyengülés és meghal. Az éhező Zimbabwében viszont mindez egy kisebbfajta csoda”. Ezekkel a sorokkal kezdődik a Daily Mail írása, amely már a címében is elnézést kér az olvasóktól a bemutatott képek miatt, majd egy hosszabb, európai szemnek szinte sokkoló fotókkal illusztrált írásban számol be az eseményről.
Az állat a Gonarezhou Nemzeti Parkban pusztult el. Halála perceken belül elterjedt a környéken, így nemsokára a helyiek késekkel, baltákkal és mindenféle szúró és vágóeszközökkel igyekeztek minél nagyobb darabokat kihasítani és hazavinni a tetemből.
A marcangolás közben verekedés is kitört a húsért.
A szemtanú beszámolója szerint a több száz megjelent környékbeli lakos 47 perc alatt csak a puszta csontvázat hagyta a helyszínen.
A csontok sem maradtak sokáig, mivel azokból levest lehet főzni, így 24 óra múlva már csak egy nagyobb vérfolt emlékeztetett a helyszínen az elefánt halálára.
A korábban szebb napokat is megélt országban a gazdasági visszaesés és a rohamosan terjedő AIDS miatt még afrikai mércével is kritikus helyzet alakult ki.
A nyolcmilliós lakosságnak mintegy negyede éhezik, és körülbelül ugyanilyen arányban vannak a HIV-fertőzöttek.
Forrás: Daily Mail, Wikipédia