Első fokon börtönbüntetésre ítélték a Borsod megyei közgyűlés egykori fideszes alelnökét

2011.04.28. 20:13

Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte Gergely Zsoltot, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés volt fideszes alelnökét, jelenlegi elnöki tanácsadóját a megyei bíróság csütörtökön; a döntés szerint a politikusnak 43 millió forint kártérítést is fizetnie kell.

Gergely Zsolt az MTI-nek azt mondta: megdöbbent az ítéleten, s fellebbez az ellen a debreceni ítélőtáblához. Közlése szerint a bíróság hatalommal való visszaélés és korrupció vádja miatt ítélte el.

Kitért arra is, hogy az elsőfokú döntés miatt felfüggesztette Fidesz-tagságát.

Gergely Zsolt és négy társa ellen 2009 februárjában emelt vádat hivatali vesztegetés miatt a Debreceni Nyomozó Ügyészség a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ (az úgynevezett ITC-székház) tervezett értékesítése kapcsán. Az ügyészség alapvetően az eladással kapcsolatos önkormányzati döntést elemezte, de más, ingatlannal kapcsolatos kérdéseket is vizsgált, ezt követően indult eljárás a politikus ellen.

A hajdú-bihari főügyészség akkori közleménye szerint a Borsod megyei önkormányzat 2007 márciusában döntött a tulajdonában lévő épület eladásáról. Az ingatlant felértékeltették, majd nyilvános pályázaton eladásra meghirdették. A vádhatóság szerint a közgyűlési alelnök anyagi előnyt kérve ajánlotta fel érdeklődőknek a segítségét, s közreműködésével vállalkozók még a nyilvánosságra hozatal előtt megismerték a pályázati kiírást.

Az ITC székház jelenleg is a megyei önkormányzat tulajdonában van.
 

.