Elsőfokú jégvédelmi készültség a nyugat-dunántúli folyókon

2012.02.08. 08:55

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki.

Elsőfokú jégvédelmi készültséget rendeltek el a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság illetékességi területén, a Rába, a Gyöngyös, a Marcal, illetve a Mura és a Zala folyó egyes szakaszain, valamint a kisebb vízfolyásokon, a Kerka és a Kebele patakon; figyelőszolgálatot tartanak fenn a Kis-Balatonon is - közölte a vízügyi igazgatóság kedden az MTI-vel.

A Rábán a szentgotthárdi duzzasztónál, valamint Rábahídvég közúti hídjánál már 300-300 méteren állójég alakult ki, ezek a szakaszok fokozott figyelmet igényeltek - tájékoztatott Nádor István vízügyi igazgató.

Szombathely térségében a Gyöngyös műcsatornán, Gencsapáti magasságában több helyen a jég fölött folyik a víz, Sárvár belterületi szakaszán ugyanez a helyzet - fűzte hozzá.

A Marcal folyón a Karakó és Mersevát közötti szakaszon, a Murán pedig Muraszemenye térségében figyelhető meg nagyobb jegesedés, utóbbin a csónaklerakónál már 30-35 méter széles egybefüggő jégtakaró alakult ki. Letenyénél a régi és új hídnál, valamint Murakeresztúr térségében teljesen befagyott a víz - közölte Nádor István.

A Zala folyón a kaszaházi szakasz még jégmentes, Andráshidánál, valamint Zalalövőnél a vízfelület 80 százaléka befagyott, a Kebele patak rédicsi szakaszánál a vízfelület 50 százalékán figyelhető meg jég, ugyanez a helyzet a Kerka lenti szakaszánál is. Az alsószenterzsébeti és a Kebele árvízvédelmi tározónál szintén figyelemmel kísérik a jegesedést - tette hozzá.

A Kis-Balatonon a szivattyúknál 8-9 centiméter, a műtárgyaknál 10 centiméter vastagságú jegesedés figyelhető meg. A Zalavárt Zalaszabarral összekötő út mentén a jég 5 centiméter vastagságú, Zalaapátinál az állójég 10 centiméter vastag - számolt be megfigyeléseikről az igazgató.

Nádor István felhívta a figyelmet arra: senki ne merészkedjen a folyóvizek jegére, mert az életveszélyes, illetve állóvizeken is csak a sportolásra kijelölt helyeket használják. Tájékoztatása szerint a vízügyi igazgatóság szakemberei fokozott figyelőszolgálatot tartanak fenn, készen állnak arra, hogy szükség esetén beavatkozzanak.
 

.