Eltűnik az éterből a szombathelyi Berzsenyi Rádió

2012.03.05. 11:39

Mivel nem tudják vállalni a napi négy órás műsoridőt, a Médiatanács megszüntette az egyetemi rádió médiaszolgáltatási jogosultságát.

Mivel nem tudják vállalni a napi négy órás műsoridőt, a Médiatanács megszüntette az egyetemi rádió médiaszolgáltatási jogosultságát.

„A Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a kommunikáció szakos hallgatók gyakorló intézményeként funkcionáló Berzsenyi Rádió (FM 98,8 MHz, Szombathely) rádióengedélye 2012. november 16-ig szólt, de a 2010. év végén elfogadott és 2011. január 1-én életbe lépett új médiatörvény jelentős változást hozott a hazai kisközösségi rádiók életébe, így számunkra is nem várt új helyzetet eredményezett” – így kezdődik az a sajtóközlemény, melyet Velics Gabriella egyetemi docens, a Berzsenyi Rádió főszerkesztője juttatott szerkesztőségünknek.

Savaria Egyetemi Központ

Ebből megtudhatjuk, hogy a Berzsenyi Rádió 2011. júniusában kérte az érvényes műsorszolgáltatási szerződésnek az új törvénynek megfelelő hatósági szerződéssé alakítását, melyre a közelmúltban érkezett válasz.

Ebből kiderült, hogy a Médiatanács a rádió kérelmét elutasította, mivel az nem tudta teljesíteni a törvény azon pontját, mely szerint a közösségi médiaszolgáltatónak legalább naponta négyórányi műsoridővel kell rendelkeznie.

Ez az előírás – tekintettel a hétvégékre és az iskolai szünetekre - az elsődlegesen képzési célt szolgáló Berzsenyi Rádió számára gyakorlatilag kivitelezhetetlen.

Így a Médiatanács 2012. február 7-i ülésén a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szombathely 98,8 MHz rádiós médiaszolgáltatási jogosultságát és a műsorszolgáltatási szerződést megszüntette.


”Adásaink sugárzása és az online adás lehetősége megszűnt. A közel nyolc éve működő és értéket teremtő közösség, műsorkészítők, oktatók, rádióhallgatók azonban nem adják fel! A Berzsenyi Rádió stábja az egyetem vezetőségének egyetértésével úgy döntött, a "Berzsenyi Rádió" mint név, és mint stúdió tovább funkciónál és a továbbiakban is a kommunikáció szakos hallgatók képzését szolgálja, az újságíró szakirányos gyakorlati képzés fontos bázisa marad.” – olvasható a közleményben, amely egyben arról tájékoztat, hogy a sugárzott és online adás helyett a stúdióban "szimulált" 3 órás adások készülnek, majd az elkészült adásfolyamot 30 perces műsorokra vágva feltöltik a www.berzsenyiradio.hu weboldalra.

Ezzel kívánják biztosítani a rádiós szakmai képzés továbbélését, illetve referenciák megteremtését a hallgatók számára.

Eddig négy rádió jelezte – köztük a budapesti Civil Rádió is és a Tilos Rádió -, hogy nyitott a Berzsenyi Rádió anyagainak az átvételére.
A Berzsenyi Rádió története
 

.