Embercsempészeket fogtak el a rendőrök Vas megyében

2012.03.07. 17:05

Tizenegy afgánt és három pakisztánit találtak egy furgonban a rendőrök.

Tizenegy afgánt és három pakisztánit találtak egy furgonban a rendőrök, valamennyien engedély nélkül tartózkodtak Magyarországon, ezért előállították őket; három magyar állampolgárt pedig, akit embercsempészettel gyanúsítanak, őrizetbe vettek - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Leibinger Eszter elmondta: az embercsempészek a magyar és az osztrák hatóságok együttműködésének köszönhetően kerültek rendőrkézre még március 5-én Vas megyében, negyedik társukat pedig - aki feltételezhetően az embercsempész akciót szervezte - kedden Kecskeméten fogták el, őt szintén őrizetbe vették.

Az előállított afgánokat és pakisztániakat idegenrendészeti eljárás alá vonták.

A kisbusz előtt bizonyos távolságban egy személygépkocsi haladt - mondta a szóvivő, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a külföldiekkel teli mikrobuszt pontosan hol és milyen körülmények tartóztatták fel a rendőrök, illetve arról sem, hogy a személygépkocsiban utazókat a magyar rendőrök vagy az osztrák csendőrök fogták-e el. Annyit elmondott, hogy információik szerint a szerb határszakasszal rendelkező megyékből szállítják Ausztriába a migránsokat.

Ezen információk alapján vonták ellenőrzés alá a kisbuszt, amely előtt bizonyos távolságban egy személygépkocsi haladt, az "előfutó" járműben ülő két ember dolga az volt, hogy jelezze a hátul haladóknak ha esetleges rendőri intézkedéseket tapasztal - fűzte hozzá a szóvivő.
 

.