Szerkesztőségi körkérdés: Mit gondoltok a paksi atomerőmű bővítéséről?

Rózsa Melinda (Rose)

A hazai villamos energia negyven százalékát ma a paksi atomerőmű termeli meg. Vagyis Magyarország ma is kényszerpályán mozog – egyszerűen lehetetlen lenne máshonnan pótolni a kiesést, ha egyik napról a másikra nem volna atomerőművünk. Nem úgy értem, ha a levegőbe repülne (édesmindegy volna, hogy villanyfénynél vagy gyertyalángok romantikus pislákolása mellett ereszkedne ránk a radioaktív felhő), hanem ha leállítanák.

Ez két dolgot jelent: hogy a meglévőre – egyelőre – még szükség van, illetve, hogy ezt a szükséget, kényszert, egyutas rendszert önti betonba a bővítés. Innentől kezdve húsz év múlva is betegesen eltúlzott összegekért lehet majd környezetbarát rendszereket kiépíteni, mert iszonyatos ellenérdekeltség lesz. Még nagyobb, mint ma van.

A hogyanról meg csak annyit, hogy egy normális országban egyszerűen nem történhetne meg az, hogy a kormányzat ilyen horderejű ügyben csak úgy ripsz-ropsz megegyezik a világ egyik nagyhatalmával. Itt a minimum a részletes, előzetes tájékoztatás, és a valódi társadalmi vita lett volna. És népszavazás. Áprilisban úgyis választunk, egy füst alatt esetleg megkérdezhették volna ezt is.

Mondom, egy normális országban.

Józing Antal

Paks tipikus esete annak az ügynek, amelyben szakértőknek kellene összecsapniuk szakértőkkel, észérveknek kellene észérveknek feszülniük, merthogy – gondolom naivan – egy atomerőművet mégsem úgy bővít egy az ember, ahogy kedvenc focicsapatot választunk egy újabb magyarok nélküli világbajnokság előtt. Láthatóan ugyanazt a hibát követjük el, mint annyiszor a történelemben: érzelmi alapon viszonyulunk egy olyan dologhoz, amikor az eszünket kellene elővenni.

Én a magam részéről nagyon nem örülnék egy Oroszországhoz való közeledésnek, a kiszolgáltatottságnak, az ottani politikai és gazdasági elithez való kötődéshez. Ez olyan irány, amitől óvnám az országot. Brr.

Ugyanakkor bosszant az a fajta érzelmekre ható ellenkampány, amely az emberek primer ösztöneire épít.

Nem, kérném tisztelettel, az igazán hatékony zöld energia még odébb van, ami környezetbarátnak tűnik, az vagy nem az, vagy nem oldja meg az ország energiaellátását. És amíg valaki nem áll elő valami hihető alternatív megoldással, addig nem célszerű a Sándor-palota tetején ugrálni, ugyanis katicakakiból nem lehet túl sok áramot előállítani, én meg vagyok annyira önző – ahogy talán önök is -, hogy mégiscsak fel szeretném este otthon kapcsolni a lámpát. Egy atomerőműbe kétségkívül nehéz szerelmesnek lenni, de mégiscsak áramot termel. Igaz, hosszabb távon mindenféle torzulásokat okoz, ha valaki kezében összpontosul az energia (víz, gáz, távhő, telekommunikáció stb.) elosztása, legyen az egy ördögi magáncég (pfuj) vagy az angyali állam (Orbán Viktor).

Számomra ideális az lenne, hogy ezeket a dolgokat mindenki saját maga oldaná meg otthon, valahogy háztájiban, és akkor egészen mások lennének a kiszolgáltatottsági viszonyok. De ez a gondolatsor túl messze vezet, és gyaníthatóan amúgy sem lesz olyan kormány errefelé, ami ebben partner lenne.

Kleinhappel Miklós

Dórival azon poénkodtunk, hogy az ügyben atomköd fed mindent. Mivel egyikünk sem szakértője az atomerőműveknek és az energetikának, jelen pillanatban olyan dologról lehet csak véleményt nyilvánítani, amiről egy-egy számon kívül senki nem tud semmi konkrétumot.

Számomra megnyugtatóbb lenne, ha mondjuk az interneten elérhetnék úgy száz cikket arról, hogy szakemberek véleménye szerint miért jó vagy nem jó az országnak a paksi bővítés, miért jó vagy nem jó, hogy ezt az oroszok csinálják, miért jó vagy nem jó, hogy olyan feltételekkel, következményekkel, amilyenekkel. Ám a szakemberek hozzám hasonlóan vagy nem tudnak semmit (a jelenlegi kormány ezúttal is meglehetősen nagyvonalúan kezel olyan apróságokat, mint például az átláthatóság), vagy tudnak, de azt nem kötik az orromra.

Tudom, hogy a gazdasági fejlődés egyik alapja az olcsó energia, és jelenleg úgy tűnik, egyre drágábbá válnak majd a nem megújuló energiaforrások. A megújulókkal pedig úgy tűnik, nem állunk túl jól.

Aztán az sem elhanyagolható, hogy Magyarország, ha tetszik, ha nem, bizonyos részben (és elég nagy részben) függőségi helyzetben van az energiahordozók tekintetében is. Úgyhogy az ördög ezúttal is a részletekben lakik, már ha lakik valahol egyáltalán.

De az, hogy ezt az egész ügyletet a nyilvánosság kizárásával, a választások előtt közvetlenül ilyen pikkpakk tető alá akarják hozni, az elmúlt négy év történéseinek függvényében mindenképpen gyanakvásra ad okot. Úgyhogy itthon, a játszós ruhámban a monitor előtt ülve egyelőre csak erre a nem túl optimista következtetésre tudok jutni.