Erdélyi gyermekek tábora Vas megyében

2012.07.26. 21:09

Böjte Csaba testvér pártfogoltjai szerdán érkeztek.

Erdélyi gyerekek Vasváron

A Nyugat Rádió és az ISIS Rádió szervezésében, Vasvár Város Önkormányzatának segítségével jövő keddig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 17 gyermeke és három nevelője nyaral Vas megyében – közölte lapunkkal H. Szalay Balázs szervező.

Böjte Csaba testvér pártfogoltjai szerdán érkeztek meg a Vasvár-Nagymákfán található szállásra.

A csapat tagjai az egy hét alatt megismerkednek Vas megyével és a Balatonnal, valamint kirándulásokon vesznek részt.

A gyerekek csütörtökön Vasvár belvárosával ismerkedtek, ahol a délelőtti séta után a Nagy Gáspár Kulturális Központ vendégei voltak.

Erdélyi gyerekek Vasváron

A Vasvári Múzeumban a csoportot Drimmer László, az intézmény vezetője kalauzolta. A házigazdáknál töltött nap délutánja strandolással telt a Szentkút Fürdőn, a vacsorát pedig a helyi Petőfi Horgász Egyesület készíti el a csoport számára.

A tábor lakói pénteken Sárvárra kirándulnak, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. meghívására.

A gyerekeknek délelőtt Kondora István polgármester mutatja be a fürdővárost, majd a Nádasdy Ferenc Múzeumban és a várban Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató lesz az idegenvezetőjük.

A délután strandolással telik a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőben.

A táborhelynek otthont adó Nagymákfa lakosai pénteken este gyűlnek össze a turistaszállónál, ahol vacsorával, játékos feladatokkal és kötetlen beszélgetéssel köszöntik a Déváról érkezett gyermekeket.

A csapat szombaton a Balatonhoz utazik, majd vasárnap és hétfőn a Vasvár környéki településeket és fürdőzésre alkalmas tavakat keresi fel.
 

.