Mi a helyzet most az Erzsébet-utalvánnyal és a SZÉP-kártyával?

2016.02.24. 07:37

Ugyanúgy adják, mint eddig? Ugyanúgy elfogadják, mint eddig?

Az Európai Bíróság döntése nem befolyásolja sem a papíralapú, sem a kártyán adott Erzsébet-utalványok beváltását, sem a SZÉP-kártyák elfogadását. Mint ismeretes, az uniós joggal összeférhetetlennek mondta ki a bíróság a SZÉP-kártya és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemeit.

Az Erzsébet-utalványok - akár papíralapon, akár kártyán rendelve - továbbra is a béren kívüli juttatás részeként adhatók, ezt a hatályos adójogszabályok biztosítják. Az Erzsébet-utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása elektronikus kártya formájában is zavartalanul folyik tovább  - erősítette meg az Erzsébet-program honapján olvasható közlemény. 

A 2016-ban kiírt (és a későbbiekben kiírandó) Erzsébet-program pályázatok fedezete - mind az Erzsébet-utalványok forgalmazásának 2015. évi pénzügyi eredményéből, mind költségvetési forrásból - biztosított - szögezte le a közlemény. 

Az Európai Bíróság döntése nem befolyásolja a SZÉP-kártyák elfogadását, azok továbbra is zavartalanul használhatóak - jelezték a kártyákat forgalmazó bankok az MTI megkeresésére

Kuhárszki András, az OTP Bank bankszámla főosztályának igazgatója kifejtette: a SZÉP-kártyát nyújtó munkáltatóknak és a kártyabirtokosoknak sincs teendőjük. 

A modern elektronikus juttatást a magyar piacon elsőként bevezető OTP a továbbiakban is arra fog törekedni, hogy munkáltatói partnerei és kártyabirtokosai számára elérhetővé tegye a piac legszélesebb körű cafeteria juttatási rendszerét, és az ebben rejlő adó- és járulék megtakarítási lehetőségeket.

A bank közölte továbbá, hogy 2015 végéig mintegy 975 ezer SZÉP-kártya tulajdonosuk volt, akik tavaly 63,5 milliárd forintnyi juttatást használtak fel, jellemzően szálláshelyi és étkezési költségek kiegyenlítésére.

Az MKB Bank közölte: az ítélet nem érinti közvetlenül sem az ügyfeleket, sem pedig a bankot és a SZÉP-kártyákat kibocsátó MKB Egészség- és Nyugdíjpénztárakat Kiszolgáló Kft-t. Amennyiben a strasbourgi döntés ezekben változást hoz, mindhárom társaság ennek megfelelően alakítja át a működését. A jogi keretek módosítása és azok implementálása azonban időigényes, így az ügyfeleknek is lesz lehetőségük a felkészülésre és az alkalmazkodásra. Addig az üzletmenet folyamatos és változatlan formában zajlik - fejtette ki a pénzintézet.

Közölték továbbá, hogy a munkáltatók 12,5 milliárd forintot fizettek be 2015-ben az MKB SZÉP-kártya birtokosok számára, ami 12,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az alszámlák népszerűségének sorrendje változatlan maradt 2015-ben: a 11,7 milliárdos kifizetésből 8 milliárd forintot vendéglátásra, 2,2 milliárdot szálláshelyre, míg 1,5 milliárd forintot szabadidős tevékenységre költöttek a kártyabirtokosok.  

A vendéglátás alszámla a legközkedveltebb a kezdetektől még úgy is, hogy a szálláshely és a gyógy- és strandfürdő szolgáltatások mind a három alszámláról fizethetők. A nyári forgalmi statisztikai adatok alapján a szálláshelyek és gyógy- és strandfürdő szolgáltatók bevétele egyértelműen növekszik a SZÉP-kártyás fizetések eredményeként. A bank tapasztalatai szerint a felhasználási magatartást érzékelhetően követik a családok napi életét jelentősen befolyásoló olyan adottságok is, mint az iskolaszünet vagy a hosszú hétvégék időzítése, ilyenkor megnövekednek a SZÉP-kártyás fizetések.

Az MKB SZÉP-kártya közkedvelt fizetőeszközzé vált: a 2013-as évi juttatásokat (amelyek 2015. május 31-ig voltak felhasználhatók) 98,6 százalékban költötték el, míg egy évvel korábban még 169 millió forint volt az el nem költött összeg, ami a kapott támogatás 2,9 százaléka. A 2016. május 31-ig lejáró 2014-es juttatásokból még 690 millió forint vár elköltésre, ami mindössze 6,3 százalék. Ebből, valamint az elmúlt két év tapasztalataiból kiindulva az idén a korábbiaknál kevesebb visszautalás várható.

A K&H Banknál is zavartalan a SZÉP-kártya és az Erzsébet kártya használata - válaszolta a K&H Bank szerdán az MTI érdeklődésére azt követően, hogy az OTP Bank és az MKB Bank tájékoztatása szerint nem befolyásolja a SZÉP-kártyák elfogadását az Európai Bíróság döntése, hogy a cafeteria-rendszer egyes elemei összeférhetetlenek az uniós joggal.

A K&H válasza szerint, amíg a magyar állam nem változtat a jogszabályon, a bank a jelenleg hatályos előírások szerint biztosítja a SZÉP-kártya és Erzsébet kártya béren kívüli juttatást jelenlegi szerződött partnerei számára. 

Amennyiben az állam úgy módosítja a hatályos jogszabályt, hogy az érinti a meglévő K&H SZÉP-kártyákat, akkor a bank mind a kártyákat feltöltő munkáltatókat, mind a kártyákon szereplő összegek felhasználóit - kártyabirtokosokat - értesíteni fogja a változásokól - írják.

A bank felidézte: a K&H kis-és középvállalkozási bizalmi index alapján 2015-ben csaknem 19 százalékkal bővült a K&H SZÉP-kártya főkártyabirtokosok száma, a kártyán jóváírt és felhasználható keret összege pedig 11 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Továbbra is a vendéglátás alszámla a leginkább használt (69 százalék), ezt követi a szálláshely (20 százalék) és végül a szabadidő alszámla (11 százalék).

.