És eljött a nagy nap! – Átadták a Dolgozók úti kerékpárutat (videóval)

2010.04.09. 17:14

Rövid beszédek és egy valamivel hosszabb kerékpáros-bemutató után a biciklisek átvehették azt az utat, melyet már régóta használnak.

Szombathely, a Dolgozók úti kerékpárút átadása

A tudósító újabban Olad felé szokott futni, így empirikusan is tudja, hogy a Dolgozók úti kerékpárút már hetek óta be van üzemelve az oladi városrészben.

Szombathely, a Dolgozók úti kerékpárút átadása

Ennek ellenére a hivatalos átadás csak péntek történt meg, hogy miért pont ekkor, azt nem tudjuk, de talán nem is fontos.

A kerékpárút út szép is, jó is, hosszú is, széles is, kár, hogy az átadása kapcsán az embernek nem csak az öröm jut eszébe, hanem az, hogy ilyenből kellene még minimum húszszor ennyi, egy ilyen szakaszátadásnak talán nem így, hanem szinte észrevétlen kellene megtörténnie, mert azért mégiscsak egy kerékpárút, nem pedig egy holdraszállás.

Szombathely, a Dolgozók úti kerékpárút átadása

De azért örülünk ám neki, persze, hogy örülünk, főleg azért, mert a szerkesztőségünk már csak ilyen kerékpáros fajta.

Az átadóra azért meglehetősen kevés média érkezett két keréken, a politikusok és a tisztségviselők egy része viszont igen. Igaz, a másik része nem. Akik igen, azok – egy kiadós kerékpáros, görkorcsolyás bemutató után - a megjelent diákokkal elkerekeztek a herényi kerékpáros központig, ahol egy állófogadással ünnepelték meg a nagy napot.

Szombathely, a Dolgozók úti kerékpárút átadása

A lapunk ide már nem ment el, nem mintha nem szeretnénk a szendvicseket, de bokros teendőink közé nem tudtuk már beiktatni ezt a kis városkerülést.

Mivel közeledik a kampánycsend, csak annyit mondhatunk – a kedvelt újságírói közhely felhasználásával -, hogy a városvezetés részéről Ipkovich György polgármester és Szabó Szabó Gábor alpolgármester, a másik térfélről Rettegi Attila a körzet képviselője méltatta a beruházást, amelynek, ha minden igaz, a közeljövőben folytatása is lesz.

A most átadott kerékpárútról egyébként más olyan sokszor írtunk, hogy lehetnénk a projekt hivatalos PR-cége is, így csak azt mondjuk, hogy aki érdeklődik a műszaki és az anyagi háttér iránt, az kattintson mondjuk ide.

.