Ha meghallod azt a szót, hogy szarkofág, valószínűleg egyből bevillan egy kőkoporsó, valami titokzatos egyiptomi sírkamra mélyén, fáklyafénnyel, hieroglifákkal és egy kis régészfilmes hangulattal. Pedig a szarkofágok története ennél sokkal változatosabb, furcsább — és néha egészen meglepő. Jöjjön 5 érdekes tény, amitől garantáltan más szemmel nézel majd ezekre a különös időkapszulákra.
Kontextus: A „szarkofág” szó eredetileg „húsevőt” jelent, és nem minden szarkofág volt kőből: készülhetett fából vagy ólomból is. A díszítések gyakran mitológiai vagy vallási történeteket meséltek, a szarkofágokat néha újrahasznosították, és sok kultúrában nem a koporsót, hanem a külső védőburkolatot jelentették.
Igen, ez nem túl megnyugtató kezdés, de annál izgalmasabb.
A kifejezés a görög sarkophagos szóból ered, aminek az összetevői:
sarx = hús
phagein = enni
Vagyis: „húsevő”.
És hogy miért nevezték így? Eredetileg nem is magát a koporsót jelentette, hanem egy bizonyos kőfajtát, amiről azt gondolták, hogy gyorsabban lebontja a holttestet. Innen ragadt rá később a név a sírba kerülő kő „dobozokra” is.
Szóval a „szarkofág” eredetileg nem a védelemről, inkább egy… nagyon hatékony természetes folyamatról szólt.
A legismertebbek tényleg a kőszarkofágok, főleg az ókori Egyiptomból, de a világ más részein simán találkozhatunk egészen más anyagokkal is.
Gyakori változatok voltak:
fa - sokszor gazdagon festve, faragva, díszítve
ólom - különösen a római korban és a középkori Európában
agyag vagy kerámia - helyi szokásoktól, lehetőségektől függően
Vagyis a szarkofág nem feltétlenül „kő = örökkévalóság”, hanem inkább: az adott kor luxusa, technológiája és hiedelmei.
Ha a szarkofágokat „kőből készült üzenőfalnak” tekintjük, hirtelen minden részlet értelmet nyer.
Az oldalukon gyakran jelennek meg:
mitológiai jelenetek (görög-római istenek, hősök, legendák)
vallási képek (feltámadás, túlvilági út, ítélet)
családi és státuszszimbólumok (rang, hatalom, gazdagság)
A csavar pedig az, hogy ezek sokszor nem is a halottról szóltak igazán. Inkább arról, hogy a család mit akart üzenni a világnak:
„Kik vagyunk, hova tartozunk, mit képviselünk, és hogyan akarunk emlékezetesek maradni.”
Bármennyire is szentségtörőnek hangzik: a történelemben többször előfordult, hogy a szarkofágok sorsa nem a „nyugodj békében örökké” verzió lett.
Voltak esetek, amikor:
kifosztották, majd továbbadták új tulajdonosnak
átfaragták, átalakították
átírták a feliratokat
vagy simán építőanyagként használták fel (mintha csak egy nagy kőtömb lenne)
Ezért találhatnak a régészek olyan szarkofágokat, ahol a felirat és a benne talált maradványok „nem passzolnak össze”. Olyan, mintha valaki egy másik névre szóló bőrönddel érkezne a reptérre - és azt mondaná: „Á, ez most már az enyém.”
Ma gyakran úgy gondoljuk, hogy:
szarkofág = koporsó
Pedig sok kultúrában (különösen Egyiptomban) a temetés inkább úgy nézett ki, mint egy egymásba pakolt védelmi rendszer.
Tipikus rétegek:
belső koporsó (gyakran fából)
még egy koporsó (néha több is)
és kívül: a nagy, masszív kőszarkofág, mint végső burkolat
Tehát a szarkofág sokszor inkább egy páncélszekrény volt, nem maga a „koporsó” - a cél pedig a védelem, a státusz és persze a túlvilági biztonságérzet.