Tragikus jövő felé tartanak a magyar fiatalok

2014.11.03. 14:47

A mai huszonéves nők 40 százaléka gyermektelenül, 60 százaléka pedig házasság nélkül élheti le az életét.  

A mai huszonéves nők 40 százaléka gyermektelenül, 60 százaléka pedig házasság nélkül élheti le az életét.

 

A mai huszonéves nők 40 százaléka gyermektelenül, 60 százaléka pedig házasság nélkül élheti le az életét.

A legutóbbi, 2011-es népszámlálást követően megdöbbentő és elszomorító adatok láttak napvilágot, melyek alapjaiban befolyásolhatják a későbbi magyar nyugdíjrendszert, egészségügyet és az oktatást is – írja a napigazdasag.hu.

A lap arról tudósít, hogy évente kilencvenezer alá csökkent a születendő babák száma, holott már most is körülbelül egymillió gyerek hiányzik a nyugdíjrendszer jövőbeni fenntartásához. Még megdöbbentőbb, hogy egy évben átlagosan 40 ezerrel halunk meg többen, mint ahányan születünk, vagyis évente ennyivel leszünk kevesebben az országban. Ha ez így folytatódik, akkor 25 év múlva egymillióval csökken a lakosság száma.

Tragikus jövő felé tartanak a magyar fiatalok

Egyre kevesebben kötnek házasságot is, miközben a válások száma folyamatosan növekszik. Mindez összefügg a babavárással is, hiszen azok a hölgyek, akik nem élnek házasságban, többségükben tartós párkapcsolatban sem élnek, így aztán nincs kedvük vagy nem mernek gyereket szülni.

A babák közel fele mostanság is házasságon kívül születik, ami azt eredményezi, hogy elmosódik vagy teljesen hiányzik a tartós apa-modell a gyermek számára, ami hosszú távon igen negatív hatással van az egész társadalomra. Felnőve a gyerek ugyanis az apja példáját fogja követni, s kerüli majd a tartós kapcsolatokat.

Tragikus jövő felé tartanak a magyar fiatalok

Az édesanyák is egyre idősebbek az első gyermekük születésekor. Csak az ország legelmaradottabb vidékein, a mélyszegénységben élők körében elfogadott a nagyon fiatal lányok terhessége. A hölgyek átlagosan 28 éves koruk után (diplomások 31 éves koruk után) szülik meg az első – és jellemzően az utolsó – gyermeküket.

A Népességtudományi Intézet komor előrejelzése szerint a mai huszonéves magyar nők 40 százaléka gyermektelenül, 60 százaléka pedig házasság nélkül élheti le az életét. Így egy olyan nyolcmilliós Magyarország felé tartunk, ahol a lakosság harminc százaléka 65 évesnél idősebb lesz, s akiket nem tud finanszírozni a zsugorodó létszámú fiatal és a kitartó középkorú generáció.

Az eredeti cikk itt olvasható.

.