A darab mindössze három színésszel (Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs) játssza újra az emberiség kialakulását.
Tasnádi István nevéhez a színházi világ kortárs sikerdarabjai fűződnek: a Finito, a Fédra Fitness, a Kupidó vagy A fajok eredete. Műveinek általános jellemzői közé tartoznak a következők: tele vannak leleményes nyelvi megoldásokkal és az ezekből fakadó poénokkal, aktuális társadalmi problémákra reflektálnak, kiemelten foglalkoznak a modern művészet létjogosultságának kérdésével és általában szerepel bennük Scherer Péter.
A Kőszegi Várszínház ezúttal a Nézőművészeti Nonprofit Kft. által létrehozott és Dömötör Tamás által rendezett A fajok eredete című előadást hívta meg egy július másodikai zártterű előadásra a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézet dísztermébe. A darwini asszociáció nem véletlen: a darab mindössze három színésszel (Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs) játssza újra az emberiség kialakulását, emberiség alatt groteszk módon három hajléktalant értve. (lásd: reflektálás az aktuális társadalmi problémákra.) A hajléktalanok története azonban csak a darab egyik síkja, igaz, a másik sem boldogabb sokkal, amelynek hőseit szintén a fenti hármas alkotja: Mucsi a meg nem értett művész, Thuróczy a baromfigondozó és Scherer a filmproducer szerepében. A bonyodalom ott kezdődik, amikor Mucsi Zoltán elveit feladva belemegy abba, hogy az evolúcióról szóló forgatókönyvéből film készüljön – csirkéknek. Mert a csirkék így meg úgy, magyarázza ellentmondást nem tűrően, mégis parodisztikus jelleggel Scherer Péter: filmvetítés hatására produktívabbak tojásügyileg és kevésbé zavarja őket a szűk ketrec, a legjobb közönség, csak a nyitóhétvégén százezer néző, különben is, te művész vagy, ne törődj a befogadóval! (lásd: a modern művészet létjogosultságának kérdése.) A mindenre elszánt producer pedig nemcsak a filmet forgatja, hanem egyre őrültebb ötleteket is a fejében: legyen csirkeszereplő, hogy a célközönség tagjai azonosulhassanak valakivel; ennek megfelelően egy igazi csirke is feltűnik a színen, akit aztán kotkodácsolásért (pakpak) ki is rúgnak (pikkpakk).
A kép csak illusztráció. A Jegy.hu fotója nem a kőszegi előadáson készült
Ám ne feledkezzünk meg a hajléktalanokról sem: ahhoz, hogy az evolúció ténylegesen megkezdődjön, kávé szükséges, a folyamat többi részén pedig főképp az alkohol vezet tovább. (lásd: reflektálás az aktuális társadalmi problémákra.) Párhuzamosan fut tehát maga az evolúció és az evolúcióról szóló film forgatása; van ebben valami nagyon szép, ha belegondolunk, hogy a valóság szinte azonnal műalkotássá válik, és van benne valami iszonyú bizarr is, ha abba gondolunk bele, milyen módon is történik ez. Mármint: Scherer Péter csirkejelmezben, Thuróczy Szabolcs ősemberként baltával (néha szemüvegben és sörrel, amíg Mucsi Zoltán rá nem szól, hogy hé, ezeket még nem találták fel!), no meg monológokkal arról, milyen nagy a kilátástalanság, és vajon mennyit is ér a tyúkszaros kis életünk.
A színészek remekül játszanak: hitelesnek és természetesnek tűnnek, nem viszik túlzásba a szerepüket, helyükön vannak a gesztusok és a hangsúlyok; még ha nem is hihető mindig, amit mondanak, mintha hihető volna, és ez a lényeg. Az előadás persze kétségtelenül tartalmaz népszerűséghajhász elemeket is – máskülönben nem feltétlenül kellene a magnóból bömbölő „Life is life”-ra produkálnia magát három hajléktalannak. Ezek nagy része azonban jó ötlet: a közönség éppúgy nevet azon, amikor a színészek pár forintos adakozásra buzdítják őket, mint amikor csirkék halmazának vannak kikiáltva (a színtérre tyúkszemek szegeződnek?). Ez utóbbiban azonban van azért némi elgondolkodtató is: csirkék vagyunk mindannyian, irányíthatóak, nagyjából ugyanolyanok, némelyikünket tán kicsit később vágnak le, no de akkor is – párhuzam tetszés szerint vonható, és megint csak reflektálás a mai társadalomra.
Egyszóval: jó előadás ez, szép ívvel a csirkéktől a világmindenségig, amelynél határ a csillagos ég, avagy a díszlet világító villanykörtéi; a tanulság pedig akár az is lehet, hogy noha az evolúció közel sem volt zökkenőmentes és ezután sem lesz gondtalan a világ, legalább rántottát süthetünk még a legínségesebb időkben is.